Klikk...
Bejegyzések
ezt meg kell, h örökítsem:
"Hogyan betűzik a gyerekek a szeretetet? - I-D-Ő."
2010. december 19., vasárnap
2010. október 14., csütörtök
állapotjelentés
Ádi tegnap megtanult cipőt kötni.
Mozog az ötödik foga, nyomja ki a mellette lévő növekvő csontfog (nem lesz elég hely a sok csontfognak)
Ma volt másodszor úszáson és nagyon-nagyon élvezi és várja (2 hete hallani sem akart az egészről és folyton morgott)
Kedden volt először sakkon (ovis szakkör), néptánc helyett ezt próbálja most ki, és nagyon tetszett neki ez is. sajnálom a néptáncot, mert azt is szerette, de az péntek délután volt és mindig nyafogott péntek reggel, h "menni kell néptáncra?!" mi meg nem erőltetjük. ha erőltetnénk, arra is biztosan járna, de bőven sok neki ez a kettő is.
Persze Simon vérig van sértve, h ő nem járhat ugyanezekre, de már kitűztük a célt, megmértük a magasságát és jelöltük, h meddig kell nőni és akkor ő is mehet :D
Virág meg kezd nagggyon laza és vagánykodó csajszi lenni, ami nem annyira áll jól neki, de új korszakba léptek Simonnal, ez mostmár teljesen világos.
Majd egyszer azt is leírom, h milyen volt újra munkába állni és milyenek a hétköznapok, meg egyáltalán.
Mozog az ötödik foga, nyomja ki a mellette lévő növekvő csontfog (nem lesz elég hely a sok csontfognak)
Ma volt másodszor úszáson és nagyon-nagyon élvezi és várja (2 hete hallani sem akart az egészről és folyton morgott)
Kedden volt először sakkon (ovis szakkör), néptánc helyett ezt próbálja most ki, és nagyon tetszett neki ez is. sajnálom a néptáncot, mert azt is szerette, de az péntek délután volt és mindig nyafogott péntek reggel, h "menni kell néptáncra?!" mi meg nem erőltetjük. ha erőltetnénk, arra is biztosan járna, de bőven sok neki ez a kettő is.
Persze Simon vérig van sértve, h ő nem járhat ugyanezekre, de már kitűztük a célt, megmértük a magasságát és jelöltük, h meddig kell nőni és akkor ő is mehet :D
Virág meg kezd nagggyon laza és vagánykodó csajszi lenni, ami nem annyira áll jól neki, de új korszakba léptek Simonnal, ez mostmár teljesen világos.
Majd egyszer azt is leírom, h milyen volt újra munkába állni és milyenek a hétköznapok, meg egyáltalán.
2010. szeptember 12., vasárnap
family wellness
az úgy volt, h két hét melózás után lerobbantam torokilag. csütörtökön rábeszéltem magam egy dokilátogatásra, aki rögtön táppénzre is vett légcső gyulladással és javasolta, h menjek sóbarlangba.
itthon aztán rákerestem, h hol van a hozzánk legközelebbi sóbarlang és meg is találtam. pénteken voltam először, szombaton pedig családilag is kipróbáltuk. amíg én a sószobában gyógyultam, addig Apa és a gyerekek a sóhomokozóban töltötték az időt.
nagyon tetszett mindenkinek, valószínűleg megyünk még. én mindenképp, mert vettem bérletet és tényleg használ.
itthon aztán rákerestem, h hol van a hozzánk legközelebbi sóbarlang és meg is találtam. pénteken voltam először, szombaton pedig családilag is kipróbáltuk. amíg én a sószobában gyógyultam, addig Apa és a gyerekek a sóhomokozóban töltötték az időt.
nagyon tetszett mindenkinek, valószínűleg megyünk még. én mindenképp, mert vettem bérletet és tényleg használ.
2010. július 11., vasárnap
megy ez, csak akarni kell
ma végre levettük az oldalkerekeket Ádi biciklijéről. már tervezzük egy ideje, és júniusban pont aznap lett lázas beteg, amikor este le akartunk menni gyakorolni. azóta meg kissé sűrű az életünk.
szóval kimentünk az utcára, elmondtam pár jótanácsot, h mire figyeljen. persze pont kifogtunk egy döcögős járdarészt, amin felbosszantotta magát, de miután kimentünk a sima útra, elindította a biciklit és csak hajtotta-hajtotta, mint aki évek óta tudja ezt, csak eddig titkolta :) megállásnál ügyesen lassított, kontrázott és letette a lábát. a kanyarodásnál kicsit imbolygott, de egy kör után azzal se volt gond. utána Apával bicikliztek egy órát és rém büszke volt magára :)))) olyan aranyos volt, amikor először elindult és rám nézett azzal az arckifejezéssel, h "jéééé, én tudok biciklizni"
és a hét elején mutatta, h az alsó két metszője mozog.
és annyit változott az utóbbi egy hónapban, sokkal könnyebb szót érteni vele. Simi gyorsan át is vette a harcos szerepet, mert Ő meg erősen feszegeti a határokat és ezzel együtt az idegszálainkat. :)
és múlt hétvégén átköltöztünk az új lakásba, de erről most nem bírok írni, mert hosszú én meg fáradt. holnap indulunk a gyülekezeti táborba és egy hétre teljesen kikapcsolódunk és remélem h sikerül feltöltődni.
szóval kimentünk az utcára, elmondtam pár jótanácsot, h mire figyeljen. persze pont kifogtunk egy döcögős járdarészt, amin felbosszantotta magát, de miután kimentünk a sima útra, elindította a biciklit és csak hajtotta-hajtotta, mint aki évek óta tudja ezt, csak eddig titkolta :) megállásnál ügyesen lassított, kontrázott és letette a lábát. a kanyarodásnál kicsit imbolygott, de egy kör után azzal se volt gond. utána Apával bicikliztek egy órát és rém büszke volt magára :)))) olyan aranyos volt, amikor először elindult és rám nézett azzal az arckifejezéssel, h "jéééé, én tudok biciklizni"
és a hét elején mutatta, h az alsó két metszője mozog.
és annyit változott az utóbbi egy hónapban, sokkal könnyebb szót érteni vele. Simi gyorsan át is vette a harcos szerepet, mert Ő meg erősen feszegeti a határokat és ezzel együtt az idegszálainkat. :)
és múlt hétvégén átköltöztünk az új lakásba, de erről most nem bírok írni, mert hosszú én meg fáradt. holnap indulunk a gyülekezeti táborba és egy hétre teljesen kikapcsolódunk és remélem h sikerül feltöltődni.
2010. június 10., csütörtök
újratervezés
huhh, elolvastam az előzőbejegyzésemet, ami elég zagyvára sikeredett, látszik, h eléggé elborult az agyam.
a helyzet sokkal jobb, egyedül Simon szórakozik a délutáni alvással, de ez nála totál tudatos.
minden délelőtt lemegyünk egy-másfél órára, az elég is ebben a melegben, utána zuhany vagy fürdés és kis pihenő, amíg tálalom az ebédet. itt kell még javulni időben, mert fel tudnak pörögni, ha nem vagyok elég szemfüles.
a főzés a halálom lesz, főleg, h minimális azon kaják száma, amit mindhárman megesznek :(((( egyébként sincs étvágyuk ebben a melegben, de ha a reggeli is kimarad, akkor legalább délben ennének.
és még hadd magyarázkodjam tovább: az egyedüliként hiányozni fog szöveg az eddigi lazább időszakból fog hiányozni, az h bármikor volt rá lehetőségem. volt persze ügyintézés nyugodtan, turizás, mindennap bevásárlás, nézelődés, de ezek tényleg nem olyan lényegesek.
a helyzet sokkal jobb, egyedül Simon szórakozik a délutáni alvással, de ez nála totál tudatos.
minden délelőtt lemegyünk egy-másfél órára, az elég is ebben a melegben, utána zuhany vagy fürdés és kis pihenő, amíg tálalom az ebédet. itt kell még javulni időben, mert fel tudnak pörögni, ha nem vagyok elég szemfüles.
a főzés a halálom lesz, főleg, h minimális azon kaják száma, amit mindhárman megesznek :(((( egyébként sincs étvágyuk ebben a melegben, de ha a reggeli is kimarad, akkor legalább délben ennének.
és még hadd magyarázkodjam tovább: az egyedüliként hiányozni fog szöveg az eddigi lazább időszakból fog hiányozni, az h bármikor volt rá lehetőségem. volt persze ügyintézés nyugodtan, turizás, mindennap bevásárlás, nézelődés, de ezek tényleg nem olyan lényegesek.
2010. június 7., hétfő
nyári szünet
jujj, vissza kell fognom az indulataimat, mert eddig nem igazán élvezem... még nem alszanak (!), vajon fognak e egyáltalán, és ha igen, akkor hogy osztjuk be a délutánt?
ha nincs foglalkoztatás, akkor tombolnak és veszekszenek, amitől a vérnyomásom már az egekben, remélem nem robbanok fel augusztusra :)
egyébként meg át kell szervezni minden dolgomat, mert most azt érzem, h reggeltől estig robotolok, mégse érek semmire.
és ami egyedüliként hiányozni fog, h minden héten össze tudtunk ülni egy ebédre a tesókkal, ami mostmár ritka lesz, hisz itt vannak a gyerekek, ők meg dolgoznak, szeptembertől meg én is..
ha nincs foglalkoztatás, akkor tombolnak és veszekszenek, amitől a vérnyomásom már az egekben, remélem nem robbanok fel augusztusra :)
egyébként meg át kell szervezni minden dolgomat, mert most azt érzem, h reggeltől estig robotolok, mégse érek semmire.
és ami egyedüliként hiányozni fog, h minden héten össze tudtunk ülni egy ebédre a tesókkal, ami mostmár ritka lesz, hisz itt vannak a gyerekek, ők meg dolgoznak, szeptembertől meg én is..
2010. május 31., hétfő
morzsák
el vagyunk foglalva a lakással kapcsolatos intéznivalókkal, meg év vége van az oviban, meg, meg, meg.
időközben aláírtuk a vevőinkkel az adás-vételit, úgyh minden sínen van, mi meg átvettük a lakást a bérlőkkel, akik plusz egy hónapot maradnak, úgyh júliusban költözünk. fejben már kezdek dobozolni, de majd csak június végén lesz valóban aktuális a dolog.
Virág múlt csütörtök éjjel újra befulladt, de ügyesen kezeltük a helyzetet, úgyh nem kellett orvoshoz vinni.
az időjáráshoz annyit - mert emellett sem mehetek el szó nélkül - hogy múlt héten 5 perc alatt áztam csurom vizesre és kb. csukott szemmel jöttem haza, annyira csapta az arcomba a vizet.közben kedvenc zeném üvöltött a fülembe. életemben nem áztam még el így, és mégis jó volt. ezen kár is lett volna bosszankodni, lévén, h esélyem sem volt a természettel szemben. persze vászon sportcipőben voltam, ami egy hét alatt ki is száradt, és a kedvenc bőrdzsekim sem járt jobban. a ruháim meg úgy rám voltak cuppanva, h alig bírtam lehámozni magamról :)
másik tök jó élmény a múlt hétről. szépen lassan vége a gyeses jó világnak, amikor mindenre kényelmesen jut időm, haladok az elmaradt dolgokkal, tiszta és rendes a lakás, majdnem mindennap főzök.
csütörtöktől fizetett szabadságomat töltöm, tehát lassan jönnek a munkás hétköznapok, a gyerekek pedig péntektől a nyári szünetet kezdik, úgyh nem nagyon marad már lötyögős idő. ennek megfelelően igyekszem kihasználni még ezt a pár napot, mindezt úgy, h csak minimális lelkiismeretfurdalásom van :)
csütörtökön D. hugicámmal a szokásos közös ebéd után elmentünk a Batthyány térre, mert időpontja volt egy szemészeti vizsgálatra. persze sokkal hamarabb odaértünk, úgyh kiültünk a Parlamenttel szemben a rakpartra egy hideg sörrel és dumáltunk, napoztunk. olyan jó volt egy kicsit csak úgy üldögélni, nem foglalkozni semmivel.
de a múlt hétvégén is volt lazázás. hazaugrottunk a szülőkhöz. szombat délelőtt indultunk, 11 körül értünk oda, és rögtön megcéloztuk a kertet, ahonnan sikerült este fél 8 körül bemenni. kint ebédeltünk, aztán a gyerekek nekiálltak homokozni, úgyh úgy döntöttünk, nem frusztráljuk őket (meg magunkat se) a délutáni alvással. így aztán jó kis piknik lett. délután csatlakozott még pár rokon, a gyerekek másodunokatesózhattak. jó kis nap volt, napsütéssel, ami valljuk be, manapság csodaszámba megy.
és ezer meg egy dolgot lehetne még leírni, de most ennyi futotta, majs folytatom, ha lesz kedvem.
időközben aláírtuk a vevőinkkel az adás-vételit, úgyh minden sínen van, mi meg átvettük a lakást a bérlőkkel, akik plusz egy hónapot maradnak, úgyh júliusban költözünk. fejben már kezdek dobozolni, de majd csak június végén lesz valóban aktuális a dolog.
Virág múlt csütörtök éjjel újra befulladt, de ügyesen kezeltük a helyzetet, úgyh nem kellett orvoshoz vinni.
az időjáráshoz annyit - mert emellett sem mehetek el szó nélkül - hogy múlt héten 5 perc alatt áztam csurom vizesre és kb. csukott szemmel jöttem haza, annyira csapta az arcomba a vizet.közben kedvenc zeném üvöltött a fülembe. életemben nem áztam még el így, és mégis jó volt. ezen kár is lett volna bosszankodni, lévén, h esélyem sem volt a természettel szemben. persze vászon sportcipőben voltam, ami egy hét alatt ki is száradt, és a kedvenc bőrdzsekim sem járt jobban. a ruháim meg úgy rám voltak cuppanva, h alig bírtam lehámozni magamról :)
másik tök jó élmény a múlt hétről. szépen lassan vége a gyeses jó világnak, amikor mindenre kényelmesen jut időm, haladok az elmaradt dolgokkal, tiszta és rendes a lakás, majdnem mindennap főzök.
csütörtöktől fizetett szabadságomat töltöm, tehát lassan jönnek a munkás hétköznapok, a gyerekek pedig péntektől a nyári szünetet kezdik, úgyh nem nagyon marad már lötyögős idő. ennek megfelelően igyekszem kihasználni még ezt a pár napot, mindezt úgy, h csak minimális lelkiismeretfurdalásom van :)
csütörtökön D. hugicámmal a szokásos közös ebéd után elmentünk a Batthyány térre, mert időpontja volt egy szemészeti vizsgálatra. persze sokkal hamarabb odaértünk, úgyh kiültünk a Parlamenttel szemben a rakpartra egy hideg sörrel és dumáltunk, napoztunk. olyan jó volt egy kicsit csak úgy üldögélni, nem foglalkozni semmivel.
de a múlt hétvégén is volt lazázás. hazaugrottunk a szülőkhöz. szombat délelőtt indultunk, 11 körül értünk oda, és rögtön megcéloztuk a kertet, ahonnan sikerült este fél 8 körül bemenni. kint ebédeltünk, aztán a gyerekek nekiálltak homokozni, úgyh úgy döntöttünk, nem frusztráljuk őket (meg magunkat se) a délutáni alvással. így aztán jó kis piknik lett. délután csatlakozott még pár rokon, a gyerekek másodunokatesózhattak. jó kis nap volt, napsütéssel, ami valljuk be, manapság csodaszámba megy.
és ezer meg egy dolgot lehetne még leírni, de most ennyi futotta, majs folytatom, ha lesz kedvem.
2010. április 28., szerda
ingatlanpiac
az van nálunk :) egy hete hirdettük meg újra, mert a környéken megindult a forgalom. csináltunk új fotókat, csökkentettük az árat és hétfőn is, kedden is jöttek megnézni. a tegnapiak pedig ma újra, merthogy komoly érdeklődők :) szóbeli megállapodás megtörtént, jöhet a papírmunka. nagyon szimpatikusak a vevők, reméljük, h nyélbe ütjük az üzletet.
tegnap pedig átutalta a bank az új lakás árát, ami meg is érkezett az eladóhoz, mehetünk átvenni a lakást. január végén láttuk, azóta nem, remélem még most is tetszeni fog :D na jó, csak vicceltem...
tegnap pedig átutalta a bank az új lakás árát, ami meg is érkezett az eladóhoz, mehetünk átvenni a lakást. január végén láttuk, azóta nem, remélem még most is tetszeni fog :D na jó, csak vicceltem...
2010. április 13., kedd
szülinapok
idén lett B. Papa 88, B. Mama pedig 77 éves. T. hugicám is szülinapozott.
Isten éltesse Őket!
no meg én is betöltöttem ama kerek számot :)
Isten éltesse Őket!
no meg én is betöltöttem ama kerek számot :)
2010. március 22., hétfő
lakáseladás
van, akinek van pénze, de nem tetszik neki és van akinek tetszik, de nincs pénze. remélem előbb-utóbb találunk egy tetszős-pénzest is :)
2010. március 9., kedd
ezt meg Andinak
még ősszel ígértem, h lefotózom az Ádi névnapjára készített képet, ami szintén a falon van. még hiányoznak belőle a fotók.
kreatív Nagyi
a gyerekek ezeket a gyönyörűséges falvédőket kapták Anyukámtól :) a múltkor meglátogattak minket és apukám fel is fúrta az ágyak mellé. itt is köszönjük, nagyon büszkék vagyunk rájuk.
berögződés
tegnap átmentünk a szomszédba játszani a gyerekekkel. mikor indultunk haza, Virág "Áldás, békesség" felkiáltással indult az ajtó felé. így köszönünk az oviban, templomban, és mostmár teljesen természetessé vált számára is :)
2010. február 19., péntek
mosógép
3 hét után végre jött a szerelő az alkatrésszel, amit tegnap ki is cserélt és hang alapján a gép működött is. én kifizettem és örömmel raktam be egy mosást, h na végre, nem kell kézzel mosni, meg a szomszédba járni mosni, meg hazaküldeni a szennyes ágyneműadagot.
elmentem az ikrekért az oviba, majd hazaérve szomorúan és dühösen állapítottam meg, h bizony a gép ugyanúgy nem centrifugáz és nem forgatja a dobot. gyors telefon a szerelőnek, aki szerint akkor egyéb baja is van a gépnek. a szervíz már bezárt akkorra és miután kötelező bejelenteni és csak akkor küldik ki újra a szerelőt, ezt buktuk.
fortyogtam, h jobb lett volna rögtön új gépet venni, mint kifizetni a 30 ezret szerelésre, de a csávó állította, h ez a gond és csere után jó lesz.
T. ma reggel vitatkozott egy sort a szervízzel, úgyh azt ígérték, h kijönnek és megcsinálják ingyen, vagy visszaadják a pénzt. viszont erre is keddig várhatunk, akkor már éppen egy hónapja lesz, h nincs mosógépünk, ami egy öttagú családnál saras télvíz idején nem túl nagy móka.
este már nézegettük, h milyen gépet kellene venni, de most jövő hétig várunk.
5 éve, az akkor 5 éves gépünk adta fel a harcot, akkor rögtön lecseréltük újra, de Apa végülis megszerelte, és azóta is használják. azért elég gáz, h egy mosógép 5 évet bír :(((
elmentem az ikrekért az oviba, majd hazaérve szomorúan és dühösen állapítottam meg, h bizony a gép ugyanúgy nem centrifugáz és nem forgatja a dobot. gyors telefon a szerelőnek, aki szerint akkor egyéb baja is van a gépnek. a szervíz már bezárt akkorra és miután kötelező bejelenteni és csak akkor küldik ki újra a szerelőt, ezt buktuk.
fortyogtam, h jobb lett volna rögtön új gépet venni, mint kifizetni a 30 ezret szerelésre, de a csávó állította, h ez a gond és csere után jó lesz.
T. ma reggel vitatkozott egy sort a szervízzel, úgyh azt ígérték, h kijönnek és megcsinálják ingyen, vagy visszaadják a pénzt. viszont erre is keddig várhatunk, akkor már éppen egy hónapja lesz, h nincs mosógépünk, ami egy öttagú családnál saras télvíz idején nem túl nagy móka.
este már nézegettük, h milyen gépet kellene venni, de most jövő hétig várunk.
5 éve, az akkor 5 éves gépünk adta fel a harcot, akkor rögtön lecseréltük újra, de Apa végülis megszerelte, és azóta is használják. azért elég gáz, h egy mosógép 5 évet bír :(((
2010. február 17., szerda
karácsonyi ajándékom
kedvenc sorozatomból loptam az ötletet és elkészíttettük az étkező falára. nagyon tetszik és nincs zsúfoltság a szekrényben.
sajnos az a bizonyos puzzle, amit megnyertünk az ebay-en sosem ért ide :(( pedig a feladó elküldte és olyan rendes volt, h visszafizette a pénzt, de én jobban örültem volna a puzzlenak.
az első farsang
Ádi tavaly beteg volt a farsang idején, úgyh az első farsangolás rögtön hármas rajttal indult. megbeszéltük a gyerekekkel, h kinek a bőrébe szeretnének bújni. első variáció: mindhárman pillangók szerettek volna lenni. csapó kettő: Ádi indián, Simon barlangi pók, Virág pillangó. ez a verzió sokáig tartotta magát, de a farsang előtti estén még változtattunk. Ádi kitalálta a királyt, erre Simon is, akkor Ádi inkább mégis indián, Virág pedig átváltott katicára.
miután betegesen szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni, a gyerekek lefektetése után kezdtem neki a jelmezek megtervezéséhez és legyártásához. még jó, h rengeteg féle alapanyag van itthon (szenvedélyesen gyűjtöm a kreatívkodáshoz szükséges kellékeket, de mostanság igencsak elhanyagoltam az efféle tevékenységet).
Virág jelmeze hamar elkészült, a piros lapot felragasztottam a szárnynak használt alkalmatosságra, rá a pöttyök és egy egyszerű fejdísz (van hajráfos csápja is, de nem viseli el a fején).
Simon jelmezéhez levágtam a függöny alját, megvarrtam, bele a kötő, majd a már meglévő királyi koronát vontam be alufóliával.
Ádi jelmezéhez kerestem egy terepzöld nadrágot és felsőt, filc anyagot varrtam a nadrág és a ruhaujjak oldalaira, majd bevagdostam, még egy fejdísz és a hőn áhított nyíl is elkészült, de ekkor már másnap volt. azóta sem tudom kialudni magam :)
reggel nagy volt a boldogság, mikor meglátták a kész műveket.
2010. február 10., szerda
megtöröm a csendet
vagy nincs mit írni, vagy annyi van, h már azért nincs kedvem leülni írni. ezért csak gyűjtöm-gyűjtöm a fejemben a millió gondolatot, zúg tőle az agyam, és a legjobb lenne kivetni ide.
címszavakban: ovibeszoktatás, lakásnézés, Titi új állása, mosógép bedöglés, krupp és kórházazás, lakásvásárlás, újra ovibeszoktatás, szennyeshegyek, hó, hó és hó és sár és sok-sok szennyeshalom.
a héten alszik ott az oviban mindhárom gyerek, így ez az első hét, h egyedül vagyok itthon. és persze a fejem még zizzentebb az "aztsetudom mihez kapjak" érzéstől. a családom azt kéri, h pihenjek már végre, nekem meg lelkiismeretfurdalásom van, h de hát az meg milyen már. no meg folyton érdeklődik minden ismerős, h akkor most mit is fogok csinálni pontosan. nos, ha pedagógus pályára megyek, akkor szeptembertől mennék vissza, ha nem, akkor meglátjuk. lassan lecseng a beszoktatós időszak, megszokjuk az új rendet, meglátjuk, h mennyire lesznek betegesek így az elején (azért nem rohanok vissza, h aztán folyton táppénzre rohanjak). kissé elvesztettem az önbizalmamat meló terén, nagyon kiestem.
szóval az ovibeszoktatás 2.0 jól alakult. első nap ott maradtam, pár percekre kijöttem, de Virág mindig a nyomomban volt. Simon ügyesen elvegyült, csak a tornafoglalkozásnál nem akart beállni, inkább bújt hozzám. Ádi viszont iszonyat bohóckodást nyomott le, azt hiszem engem "tisztelt meg".
második nap már kijöttem negyed órára, Virág zázendített, én meg hallgattam kintről, aztán visszahívtam, mert már Ádi is sírt. gyorsan megnyugodtak, aztán újra kimentem, Virág is ügyesen beleegyezett. aztán a sétánál én is mentem velük. Virág nagyon nem szereti, h fogni kell vki kezét, szeret önállóan közlekedni, ezt még meg kell szoknia.
harmadik nap volt egy kis visszaesés. olyan napirend volt, h nem tudtam kijönni, mert nem volt dadus, aki foglalkozott volna a sírós gyerekeimmel, a foglalkozásoknak meg menni kellett.
negyedik nap reggelinél kijöttem, aztán elmentem a környéken sétálni. megbeszéltük az óvodavezetővel, h ha nagy gáz lenne, rám csörögnek. Virágnak kifejezetten jót tett, h nem voltam az épületben, végre Ő is elvegyült, néha eszébe jutottam, de meg tudták vígasztalni. amikor visszaértem épp Simon ordított. sajnos jön az utolsó két rágófoga, úgyh gyorsan kapott egy kis nurofent és meg is nyugodott. megint elmentem velük sétálni, aztán ebédnél kijöttem. ez a kaja téma egyelőre elég necces. Ádi is nagyon válogat az óvónők szerint. Virág egész jól eszik, Simon meg szinte semmit, olyankor kenyeret ebédel.
5. nap reggeli után eljöttem és délre mentem vissza, ügyesek voltak.
no most a hazajutás az elég embertpróbáló volt, pedig Titi is jött segíteni. de álmos és éhes gyerekekkel nagyot sétálni a buszhoz, sáros, csúszós utakon, aztán buszozni... (főleg, h Ádi is jött velünk. nem akartam erőltetni az ott alvást, mikor a tesókat hazahoztuk és így legalább tutira aludt). általában 2 körül tudtam ágyba tenni őket, mert még itthon ebédeltek egyet. viszont utána 5-ig aludtak :)
egyik reggel még odafelé is buszoztunk, mert az autót meg műszakiztatni kellett.
szóval első hét kipipálva, vártuk a következő hetet, amikoris következett az ottalvás kipróbálása. de közbejöttek dolgok.
közben még a beszoktatással párhuzamosan - szerdán a mosógépem az aznapi 3. mosásnál bemondta az unalmast és nem centrifugázta ki a ruhákat. este pedig színházba mentünk T-val (sajnos elnéztük a parkolási időt, úgyh mikuláscsomag várt a szélvédőn :((()
másnap néztük meg a kinézett lakást, amit előző héten találtam. a nyári majdnem lakásvétel óta nem is nézegettük a hirdetéseket. most kíváncsiságból körülnéztem a választott kerületben, ami rögtön megtetszett. megmutattam T-nak is és pár nap gondolkodás után felhívta az ingatlanost, h megnéznénk.
pénteken kijött a mosógép szerelő és közölte, h minimum egy hét mire beszerzi az alkatrészt és kb. 30 ezer lesz :(((( azóta eltelt másfél hét és semmi. a kézzel mosás egy ritka fárasztó házimunka. hál'Istennek szuper szomszédaink most is kisegítenek ahol tudnak, úgyh oda járok centrifugázni, meg egyszer-egyszer mosni is.
Virág a hét végére picit benáthásodott és volt egy kis hőemelkedése. szombat éjjel arra ébredtünk, h ugatva köhög és nagyon sír, mert megijedt a fulladástól. gyorsan betekertem a paplanba és nyitottuk rá az ablakot (pár nappal előtte beszélgettem az egyik dadussal, aki mesélt a gyerekei kruppjáról, így képben voltam) T. gyorsan utánanézett a neten, h tényleg az lehet e, én meg hívtam az ügyeletet, h hová vigyük. T. bevitte a közeli gyerekkórházba, ahol fel is vették Őket az osztályra.
szép kis szülinapi ajándék. pont aznap ünnepeltük volna a hároméveseket.
délelőtt gyorsan megcsináltam ezt-azt, közben megérkezett Nagyi, akit hajnalban riasztottunk, h jöjjön, ha tud. aztán bementem leváltani T-t a kórházban. Anyósom hétfőn délben váltott le egy pár órára, amíg rendbeszedtem magam itthon (húúúúú, de jól esett a zuhany). a fiúk közben oviban, Simon aznap aludt ott először. délután megvártam Őket, míg hazajönnek, kicsit játszottunk, aztán vissza a kórházba. óóóó, azt a hokedlin alvás, mekkora élmény volt.. Virágnak egyébként már vasárnap délelőttre elmúlt a krupp, hála a 15 fokos szobának. viszont lázas lett, ezért nem engedtek haza. és mivel még hétfőn éjjel is belázasodott, kedden nem akartak hazaengedni, mert a szabály az, h meg kell várni a 24 óra láztalanságot. saját felelősségre hazahoztam, különben ott lettünk volna még 3-4 napot. szinte repültem, mikor T. értünk jött és elhagyhattuk a kórházat. Kisbogár meg egy hős volt végig, csak a végén már nagyon unatkozott, pedig vittem mindenféle játékot. kapott egy hercegnős újságot, azzal rengeteget játszott.
szerdára Simon is benáthásodott, így csütörtök-péntekre Őt is itthon tartottam.
és hétfőn végre teljes létszámban mehettünk oviba. Virág reggel még nyavalyog kicsit, h maradjak ott, de gyorsan elterelik a figyelmét, a két fiú meg puszi és ölelgetés után szaladnak be a csoportba, vissza se néznek :) az ottalvással sincs gond, az ikrek ügyesen alszanak, ébredésnél szoktak sírni, gondolom nem tudják, h hol vannak. egyedül az evés a kritikus, de ezzel nem tudunk mit csinálni, itthon jól bereggeliznek, délután meg kieszik a hűtőt :)
ezzel párhuzamosan történtek a dolgok a lakás-fronton. 28-án néztük meg a lakást, ahol az ingatlanos említette, h ha hitelt vennénk fel a megvételhez, akkor gyorsan kell dönteni, mert febr. 5-ig tudjuk beadni a hitelkérelmet ahhoz, h 20% önerővel vehessük meg a lakást. itthon végiggondoltuk, T. pénteken beszélt a hitelügyintézővel és úgy tűnt, h lehetetlen a vállalkozás: előteremteni a 20% önerőhöz a hiányzó pénzt, összeszedni mindent a hitelhez és megegyezni a külföldi eladóval az árban. ráadásul ahogy számolgattuk a jelenlegi hitel és az új hitel törlesztői igen magasak lettek volna. de a mérleg másik oldalán ott volt az ovitól gyalog negyed órára lévő kétszer akkora 4 és fél szobás, duplakomfortos, felújított lakás. aztán eszünkbe jutott, h a lakást jelenleg albérlők lakják és mint kiderült, az albérleti pénz nagyjából fedezné a törlesztőrészletet, amíg el nem adjuk a mi lakásunkat. gyors telefonálgatás. sikerült kölcsönkérni, aztán összekapartuk a foglalót az ingatlanosnak, amit szombaton le is tettünk és innentől volt egy hetünk, h csak mi tehessünk ajánlatot. az email elment az eladónak, aki másnapra küldte a választ és rögtön igent mondott az ajánlatunkra, nyertünk 900 ezret és ráadásul teljes bútorzattal adja ide. kedden pedig repülőre ült és szerdán délután már az ügyvédnél ültünk, h aláírjuk az adás-vételit.
az egész olyan hihetetlen még most is, de hiszem, h nem véletlen volt, egyszerűen ez volt az a lakás, ami nekünk volt rendelve és ezért nem jött össze az a másik. fura lesz a belvárosban lakni, de bízom benne, h tényleg kevesebbet ülünk majd autóban, tömegközlekedésen. a jelenlegi szomszédainkat és ezt a hatalmas belső udvart sajnálom itt hagyni, de ezt az áldozatot hozzuk most meg a több helyért, ami már ránk fér.
a másik nagy örömünk pedig, h Titi megkapta az állást, amit szeretett volna. 3 napot izgultunk végig együtt. a beszoktatós hét előtti héten hívták, h hétfőn lenne az első körös interjú, amin sikeresen szerepelt, így délután már tudtuk, h csütörtökön mehet a második körre. és ott is kitűnt a jelentkezők közül, úgyh délután kapta a telefont, h felveszik és következő héten kezdhet. nagyon-nagyon örültünk :)
a hétvégén sikerült albérletet is találnia, közel a munkahelyhez és mivel ismerős adja ki, nem is túl drágán.
és ha már örömhírek, akkor bepótolom nagy mulasztásomat, mert még azt sem írtam le, h az öcsikém okleveles gyógymasszőr lett a múlt év végén és a megpályázott helyet januárban el is foglalhatta és azóta Ő is dolgozó ember lett. egyébként karácsonyra kaptam Tőle egy 60 perces masszázst :) jól megkínzott, de jó volt :)
Nagyon büszke vagyok Rájuk!!!!
és hálás a szívem, h az utóbbi két hét sok zűrös dolga között kaptunk erőt, és türelmet és sok segítséget. és reméljük, h hamarosan jön a tavasz is és nem kell ennyit öltözködni, meg fázni és mi is újult erővel vágunk neki az előttünk álló izgalmas hónapoknak.
és ha vki lakást keres, akkor itt van egy eladó :))))))))))))
címszavakban: ovibeszoktatás, lakásnézés, Titi új állása, mosógép bedöglés, krupp és kórházazás, lakásvásárlás, újra ovibeszoktatás, szennyeshegyek, hó, hó és hó és sár és sok-sok szennyeshalom.
a héten alszik ott az oviban mindhárom gyerek, így ez az első hét, h egyedül vagyok itthon. és persze a fejem még zizzentebb az "aztsetudom mihez kapjak" érzéstől. a családom azt kéri, h pihenjek már végre, nekem meg lelkiismeretfurdalásom van, h de hát az meg milyen már. no meg folyton érdeklődik minden ismerős, h akkor most mit is fogok csinálni pontosan. nos, ha pedagógus pályára megyek, akkor szeptembertől mennék vissza, ha nem, akkor meglátjuk. lassan lecseng a beszoktatós időszak, megszokjuk az új rendet, meglátjuk, h mennyire lesznek betegesek így az elején (azért nem rohanok vissza, h aztán folyton táppénzre rohanjak). kissé elvesztettem az önbizalmamat meló terén, nagyon kiestem.
szóval az ovibeszoktatás 2.0 jól alakult. első nap ott maradtam, pár percekre kijöttem, de Virág mindig a nyomomban volt. Simon ügyesen elvegyült, csak a tornafoglalkozásnál nem akart beállni, inkább bújt hozzám. Ádi viszont iszonyat bohóckodást nyomott le, azt hiszem engem "tisztelt meg".
második nap már kijöttem negyed órára, Virág zázendített, én meg hallgattam kintről, aztán visszahívtam, mert már Ádi is sírt. gyorsan megnyugodtak, aztán újra kimentem, Virág is ügyesen beleegyezett. aztán a sétánál én is mentem velük. Virág nagyon nem szereti, h fogni kell vki kezét, szeret önállóan közlekedni, ezt még meg kell szoknia.
harmadik nap volt egy kis visszaesés. olyan napirend volt, h nem tudtam kijönni, mert nem volt dadus, aki foglalkozott volna a sírós gyerekeimmel, a foglalkozásoknak meg menni kellett.
negyedik nap reggelinél kijöttem, aztán elmentem a környéken sétálni. megbeszéltük az óvodavezetővel, h ha nagy gáz lenne, rám csörögnek. Virágnak kifejezetten jót tett, h nem voltam az épületben, végre Ő is elvegyült, néha eszébe jutottam, de meg tudták vígasztalni. amikor visszaértem épp Simon ordított. sajnos jön az utolsó két rágófoga, úgyh gyorsan kapott egy kis nurofent és meg is nyugodott. megint elmentem velük sétálni, aztán ebédnél kijöttem. ez a kaja téma egyelőre elég necces. Ádi is nagyon válogat az óvónők szerint. Virág egész jól eszik, Simon meg szinte semmit, olyankor kenyeret ebédel.
5. nap reggeli után eljöttem és délre mentem vissza, ügyesek voltak.
no most a hazajutás az elég embertpróbáló volt, pedig Titi is jött segíteni. de álmos és éhes gyerekekkel nagyot sétálni a buszhoz, sáros, csúszós utakon, aztán buszozni... (főleg, h Ádi is jött velünk. nem akartam erőltetni az ott alvást, mikor a tesókat hazahoztuk és így legalább tutira aludt). általában 2 körül tudtam ágyba tenni őket, mert még itthon ebédeltek egyet. viszont utána 5-ig aludtak :)
egyik reggel még odafelé is buszoztunk, mert az autót meg műszakiztatni kellett.
szóval első hét kipipálva, vártuk a következő hetet, amikoris következett az ottalvás kipróbálása. de közbejöttek dolgok.
közben még a beszoktatással párhuzamosan - szerdán a mosógépem az aznapi 3. mosásnál bemondta az unalmast és nem centrifugázta ki a ruhákat. este pedig színházba mentünk T-val (sajnos elnéztük a parkolási időt, úgyh mikuláscsomag várt a szélvédőn :((()
másnap néztük meg a kinézett lakást, amit előző héten találtam. a nyári majdnem lakásvétel óta nem is nézegettük a hirdetéseket. most kíváncsiságból körülnéztem a választott kerületben, ami rögtön megtetszett. megmutattam T-nak is és pár nap gondolkodás után felhívta az ingatlanost, h megnéznénk.
pénteken kijött a mosógép szerelő és közölte, h minimum egy hét mire beszerzi az alkatrészt és kb. 30 ezer lesz :(((( azóta eltelt másfél hét és semmi. a kézzel mosás egy ritka fárasztó házimunka. hál'Istennek szuper szomszédaink most is kisegítenek ahol tudnak, úgyh oda járok centrifugázni, meg egyszer-egyszer mosni is.
Virág a hét végére picit benáthásodott és volt egy kis hőemelkedése. szombat éjjel arra ébredtünk, h ugatva köhög és nagyon sír, mert megijedt a fulladástól. gyorsan betekertem a paplanba és nyitottuk rá az ablakot (pár nappal előtte beszélgettem az egyik dadussal, aki mesélt a gyerekei kruppjáról, így képben voltam) T. gyorsan utánanézett a neten, h tényleg az lehet e, én meg hívtam az ügyeletet, h hová vigyük. T. bevitte a közeli gyerekkórházba, ahol fel is vették Őket az osztályra.
szép kis szülinapi ajándék. pont aznap ünnepeltük volna a hároméveseket.
délelőtt gyorsan megcsináltam ezt-azt, közben megérkezett Nagyi, akit hajnalban riasztottunk, h jöjjön, ha tud. aztán bementem leváltani T-t a kórházban. Anyósom hétfőn délben váltott le egy pár órára, amíg rendbeszedtem magam itthon (húúúúú, de jól esett a zuhany). a fiúk közben oviban, Simon aznap aludt ott először. délután megvártam Őket, míg hazajönnek, kicsit játszottunk, aztán vissza a kórházba. óóóó, azt a hokedlin alvás, mekkora élmény volt.. Virágnak egyébként már vasárnap délelőttre elmúlt a krupp, hála a 15 fokos szobának. viszont lázas lett, ezért nem engedtek haza. és mivel még hétfőn éjjel is belázasodott, kedden nem akartak hazaengedni, mert a szabály az, h meg kell várni a 24 óra láztalanságot. saját felelősségre hazahoztam, különben ott lettünk volna még 3-4 napot. szinte repültem, mikor T. értünk jött és elhagyhattuk a kórházat. Kisbogár meg egy hős volt végig, csak a végén már nagyon unatkozott, pedig vittem mindenféle játékot. kapott egy hercegnős újságot, azzal rengeteget játszott.
szerdára Simon is benáthásodott, így csütörtök-péntekre Őt is itthon tartottam.
és hétfőn végre teljes létszámban mehettünk oviba. Virág reggel még nyavalyog kicsit, h maradjak ott, de gyorsan elterelik a figyelmét, a két fiú meg puszi és ölelgetés után szaladnak be a csoportba, vissza se néznek :) az ottalvással sincs gond, az ikrek ügyesen alszanak, ébredésnél szoktak sírni, gondolom nem tudják, h hol vannak. egyedül az evés a kritikus, de ezzel nem tudunk mit csinálni, itthon jól bereggeliznek, délután meg kieszik a hűtőt :)
ezzel párhuzamosan történtek a dolgok a lakás-fronton. 28-án néztük meg a lakást, ahol az ingatlanos említette, h ha hitelt vennénk fel a megvételhez, akkor gyorsan kell dönteni, mert febr. 5-ig tudjuk beadni a hitelkérelmet ahhoz, h 20% önerővel vehessük meg a lakást. itthon végiggondoltuk, T. pénteken beszélt a hitelügyintézővel és úgy tűnt, h lehetetlen a vállalkozás: előteremteni a 20% önerőhöz a hiányzó pénzt, összeszedni mindent a hitelhez és megegyezni a külföldi eladóval az árban. ráadásul ahogy számolgattuk a jelenlegi hitel és az új hitel törlesztői igen magasak lettek volna. de a mérleg másik oldalán ott volt az ovitól gyalog negyed órára lévő kétszer akkora 4 és fél szobás, duplakomfortos, felújított lakás. aztán eszünkbe jutott, h a lakást jelenleg albérlők lakják és mint kiderült, az albérleti pénz nagyjából fedezné a törlesztőrészletet, amíg el nem adjuk a mi lakásunkat. gyors telefonálgatás. sikerült kölcsönkérni, aztán összekapartuk a foglalót az ingatlanosnak, amit szombaton le is tettünk és innentől volt egy hetünk, h csak mi tehessünk ajánlatot. az email elment az eladónak, aki másnapra küldte a választ és rögtön igent mondott az ajánlatunkra, nyertünk 900 ezret és ráadásul teljes bútorzattal adja ide. kedden pedig repülőre ült és szerdán délután már az ügyvédnél ültünk, h aláírjuk az adás-vételit.
az egész olyan hihetetlen még most is, de hiszem, h nem véletlen volt, egyszerűen ez volt az a lakás, ami nekünk volt rendelve és ezért nem jött össze az a másik. fura lesz a belvárosban lakni, de bízom benne, h tényleg kevesebbet ülünk majd autóban, tömegközlekedésen. a jelenlegi szomszédainkat és ezt a hatalmas belső udvart sajnálom itt hagyni, de ezt az áldozatot hozzuk most meg a több helyért, ami már ránk fér.
a másik nagy örömünk pedig, h Titi megkapta az állást, amit szeretett volna. 3 napot izgultunk végig együtt. a beszoktatós hét előtti héten hívták, h hétfőn lenne az első körös interjú, amin sikeresen szerepelt, így délután már tudtuk, h csütörtökön mehet a második körre. és ott is kitűnt a jelentkezők közül, úgyh délután kapta a telefont, h felveszik és következő héten kezdhet. nagyon-nagyon örültünk :)
a hétvégén sikerült albérletet is találnia, közel a munkahelyhez és mivel ismerős adja ki, nem is túl drágán.
és ha már örömhírek, akkor bepótolom nagy mulasztásomat, mert még azt sem írtam le, h az öcsikém okleveles gyógymasszőr lett a múlt év végén és a megpályázott helyet januárban el is foglalhatta és azóta Ő is dolgozó ember lett. egyébként karácsonyra kaptam Tőle egy 60 perces masszázst :) jól megkínzott, de jó volt :)
Nagyon büszke vagyok Rájuk!!!!
és hálás a szívem, h az utóbbi két hét sok zűrös dolga között kaptunk erőt, és türelmet és sok segítséget. és reméljük, h hamarosan jön a tavasz is és nem kell ennyit öltözködni, meg fázni és mi is újult erővel vágunk neki az előttünk álló izgalmas hónapoknak.
és ha vki lakást keres, akkor itt van egy eladó :))))))))))))
2010. január 18., hétfő
2010
miután szombaton sikerült beszereznünk az óvoda elkezdéséhez szükséges utolsó néhány dolgot is, éjjel elindult a betegséghullám. Simon kitaccsolt, hajnalban T. és én is elkezdtünk émelyegni, ehhez jött reggelre hidegrázás, végtagfájdalom, hőemelkedés. én egész vasárnap alig bírtam lábra állni, T. jobban lett, úgyh Ő vitte a napot. Virágnak is hőemelkedése lett. (Ádi már csütörtökön "letudta", aznap éjjel Ő hányta végig az éjszakát.)
így aztán az ovi beszoktatást rögtön betegséggel kezdtük. pedig várják már. múlt héten minden reggel mentek volna Ádival. főleg Simi. Ő nagyon kinyílt, nagyon élvezi a társasági életet.
közben nagyi jött felmentőseregnek. én még ma is émelyegtem, Simonnak egész nap nem ment le a láza. dokinéni is vírusra gyanakszik, de Simonnak gyanús az egyik füle, úgyh Ő kapott gyógyszert is.
jövő hétfőn újra próbálkozunk az ovikezdéssel, reméljük akkor már sikerrel.
XXXXXXX
ovihoz még: eredetileg a három gyerek egy csoportba ment volna. aztán kiderült, h tele lett a csoport, így az ikrek egy másik csoportba lettek beosztva. azt mondtuk, h nem gond, legalább könnyebb lesz az óvónőknek és nem akaszkodnak egymásra. aztán decemberben egyre jobban kezdett frusztrálni az ovi. Simonnak még mindig nem volt megbízható a szobatisztaság, Virág elkezdett "dadogni", én agyaltam, h új óvónőkhöz, új csoporthoz kell alkalmazkodni, ahol ráadásul elég sok az iskolába menő nagy gyerek, az ikrek kezdtek újra hozzám nőni, főleg Virág, aki idegen környezetben úgy csimpaszkodik belém, mint egy kismajom. szóval féltem az egésztől. és akkor másfél hete pénteken azzal jöttek haza az oviból a fiúk, h két gyerek elment az Ádi csoportjából és jöhetnének az ikrek. találjuk ki. hát nekem akkora kő esett le a szívemről. lehet, h önző dolog, de annyi minden lesz lényegesen egyszerűbb, ráadásul az óvónők már ismerik az ikreket, mi is megtaláltuk a közös hangot velük, az ikreknek sokat számít, ha Ádi is ott van idegen helyen, ráadásul ebben a csoportban már voltunk párszor játszani. szóval egy csoport lesz :)
így aztán az ovi beszoktatást rögtön betegséggel kezdtük. pedig várják már. múlt héten minden reggel mentek volna Ádival. főleg Simi. Ő nagyon kinyílt, nagyon élvezi a társasági életet.
közben nagyi jött felmentőseregnek. én még ma is émelyegtem, Simonnak egész nap nem ment le a láza. dokinéni is vírusra gyanakszik, de Simonnak gyanús az egyik füle, úgyh Ő kapott gyógyszert is.
jövő hétfőn újra próbálkozunk az ovikezdéssel, reméljük akkor már sikerrel.
XXXXXXX
ovihoz még: eredetileg a három gyerek egy csoportba ment volna. aztán kiderült, h tele lett a csoport, így az ikrek egy másik csoportba lettek beosztva. azt mondtuk, h nem gond, legalább könnyebb lesz az óvónőknek és nem akaszkodnak egymásra. aztán decemberben egyre jobban kezdett frusztrálni az ovi. Simonnak még mindig nem volt megbízható a szobatisztaság, Virág elkezdett "dadogni", én agyaltam, h új óvónőkhöz, új csoporthoz kell alkalmazkodni, ahol ráadásul elég sok az iskolába menő nagy gyerek, az ikrek kezdtek újra hozzám nőni, főleg Virág, aki idegen környezetben úgy csimpaszkodik belém, mint egy kismajom. szóval féltem az egésztől. és akkor másfél hete pénteken azzal jöttek haza az oviból a fiúk, h két gyerek elment az Ádi csoportjából és jöhetnének az ikrek. találjuk ki. hát nekem akkora kő esett le a szívemről. lehet, h önző dolog, de annyi minden lesz lényegesen egyszerűbb, ráadásul az óvónők már ismerik az ikreket, mi is megtaláltuk a közös hangot velük, az ikreknek sokat számít, ha Ádi is ott van idegen helyen, ráadásul ebben a csoportban már voltunk párszor játszani. szóval egy csoport lesz :)
2010. január 8., péntek
Max Lucado: Értékes vagy
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára.
Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban laktak.
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot.
Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá.
Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, hogy már amúgy is olyan sok van rajta.
"Sok szürke pontot érdemel - mondogatták egymásnak. - Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!"
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták.
Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt rajta egy csillag sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
"Én is ilyen akarok lenni! - gondolta Pancsinelló. - Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
"Ó, nem nagy ügy! - válaszolt Lúcia. - Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit."
"Élit?"
Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében."
"De miért?"
"Majd megtudod!Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az Ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
"Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
"Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézzelek meg!"
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó.
"Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm... - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. - Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!"
"Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"
"Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?"
"Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit Ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"
Pancsinelló felnevetett. "Én, értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem."
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
"Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák" - mondta Pancsinelló.
"Tudom. Mesélt rólad."
"Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!"
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban laktak.
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot.
Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá.
Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, hogy már amúgy is olyan sok van rajta.
"Sok szürke pontot érdemel - mondogatták egymásnak. - Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!"
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták.
Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt rajta egy csillag sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
"Én is ilyen akarok lenni! - gondolta Pancsinelló. - Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
"Ó, nem nagy ügy! - válaszolt Lúcia. - Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit."
"Élit?"
Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében."
"De miért?"
"Majd megtudod!Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az Ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
"Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
"Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézzelek meg!"
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó.
"Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm... - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. - Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!"
"Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"
"Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?"
"Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit Ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"
Pancsinelló felnevetett. "Én, értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem."
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
"Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
"Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák" - mondta Pancsinelló.
"Tudom. Mesélt rólad."
"Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
"Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!"
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: "Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)