hullámvasút

pont olyan ez a hónap.

talán majd egyszer írok róla. néha magamat is nehezen viselem. 

néha napokig nehezemre esik kilépni a lakásból, máskor fél nap alatt elintézek egy csomó dolgot. 

zakatol bennem a sok ötlet, a sok tennivaló, a sürgős-fontos-nehogyelfelejtsem. 

egyik pillanatban elborít az aggodalom, máskor meg apró dolgok is feldobnak.

ma nagyon kellemesen csalódtam a hivatali ügyintézésben. nagyon kedves, emberséges ügyintézőnél sikerült elintéznem az igénybejelentést. komolyan mosolygósan jöttem ki. és egy fél éve is hasonlóak voltak a tapasztalataim másik hivatalban, pedig eddig nem ez volt az általános. mondjuk az ügyeiket intéző emberek meg néha kritikán aluliak sajnos...

rengeteget gyalogoltam ma (egyébként is alig szállok fel tömegközlekedésre), annyira, hogy tényleg elfáradtam a végére. hihetetlenül abszurd, hogy a város több pontján is gépfegyveres katonákba botlunk. és ez az utóbbi időben kezd gyakori lenni. tudom, hogy ez lassan már nem fura, hanem valóság, de mégis olyan volt, mintha egy filmben lennénk. 

Lulu 2 éves lett ma. mondatokban beszél és ragoz. szinte egyik hétről a másikra. nagyon érdekes hallani. és közlekedés mániás (miatta szoktunk trolizni, vagy metrózni, no meg mozgólépcsőzni). és szerelés mániás. a fúrógép a minden :D 

és nagyon szereti a tesóit, délután már be van sózva, hogy mikor jönnek haza. és a nagyok is elhalmozzák a szeretetükkel. 

majd folytatom..

elszakadás

ilyen még nem volt, egyik gyereknél sem. Ádinál azért volt talán könnyű, mert tudtam, hogy szeretnénk majd tesót, és mikor kiderült, hogy jön(nek), akkor azonnal abbahagytuk az ikrek biztonsága érdekében. az ikrekkel másfél évet húztunk le, Virágot a végén már nem is igazán érdekelte, bezzeg Simon. de Ő is gyorsan felfogta, hogy ennyi volt. és még mindig tudtam az eszemmel, hogy szeretnénk majd egy negyedik gyerkőcöt is. és egyébként is elfáradt a szervezetem.
és most Lukáccsal, aki lassan 2 éves és emiatt sokszor megkaptam, hogy ez már túlzás, engedtem a külső nyomásnak. először nyár végén volt távol egy hetet Nagyiéknál, de ahogy visszajött, vissza is zökkentünk a szokásokhoz. nyilván nehezítette a leszokást az igény szerinti etetés is, amit egyedül Lulunál csináltam és marha kényelmes volt.
nehéz elszakadni, mert azt gondolom ez volt az utolsó. sokszor azt is nehezen vettem, hogy repülnek a hónapok, hogy a kis illatos babacsomag olyan hirtelen kisgyerek lett.
jött az őszi szünet, újra Nagyizott egy hetet a legkisebb és én még akkor sem döntöttem, hogy mi lesz utána. aztán erőt vettem magamon, és küzdöttünk pár napot. mostanra egészen elfogadta, néha félálomban mondogatja, de már az is alig-alig fordul elő.
nekem ez nem megy ilyen gyorsan és könnyen. majd feldolgozom, lezárom, de most még hullámzó a lelkem.

teregetés nélküli élet

új családtag is jött a felújítás eredményeképp, mégpedig egy szárítógép.
évek óta motoszkál a fejünkben. az egyik rokon házaspár folyton rá akart beszélni, de mi mindig legyintettünk, hogy ugyanmár, meg hogy ááááá, nem úgy van az. aztán mégis elültették a gondolatot: vajon tényleg működik, tényleg olyan jó, mint ahogy többen is mondják?!
utánaolvastunk, a vélemények alapján is csupa pozitív. így aztán belevágtunk.
és nem bántuk meg. jajjj, mekkora áldás ez a gép. zokniteregetés nincs, ágyneműhúzás után lehet újra visszahúzni a puha, meleg huzatokat.
eddig a lakás minden pontján ruhák csüngtek, szárítóállványokat kerülgettünk és rengeteg időmet elvitte a 6 tagú család mosásának kiteregetése.
örülök. nagyon.