ünnepvárás

"Ha befelé nézel, búskomorrá válsz, ha kifelé nézel, aggodalmassá, ha Krisztusra nézel, megnyugszol." -Corrie ten Boom-

De jó lenne, ha az idei adventi időszak békés várakozás, készülődés lehetne.

hullámvasút

pont olyan ez a hónap.

talán majd egyszer írok róla. néha magamat is nehezen viselem. 

néha napokig nehezemre esik kilépni a lakásból, máskor fél nap alatt elintézek egy csomó dolgot. 

zakatol bennem a sok ötlet, a sok tennivaló, a sürgős-fontos-nehogyelfelejtsem. 

egyik pillanatban elborít az aggodalom, máskor meg apró dolgok is feldobnak.

ma nagyon kellemesen csalódtam a hivatali ügyintézésben. nagyon kedves, emberséges ügyintézőnél sikerült elintéznem az igénybejelentést. komolyan mosolygósan jöttem ki. és egy fél éve is hasonlóak voltak a tapasztalataim másik hivatalban, pedig eddig nem ez volt az általános. mondjuk az ügyeiket intéző emberek meg néha kritikán aluliak sajnos...

rengeteget gyalogoltam ma (egyébként is alig szállok fel tömegközlekedésre), annyira, hogy tényleg elfáradtam a végére. hihetetlenül abszurd, hogy a város több pontján is gépfegyveres katonákba botlunk. és ez az utóbbi időben kezd gyakori lenni. tudom, hogy ez lassan már nem fura, hanem valóság, de mégis olyan volt, mintha egy filmben lennénk. 

Lulu 2 éves lett ma. mondatokban beszél és ragoz. szinte egyik hétről a másikra. nagyon érdekes hallani. és közlekedés mániás (miatta szoktunk trolizni, vagy metrózni, no meg mozgólépcsőzni). és szerelés mániás. a fúrógép a minden :D 

és nagyon szereti a tesóit, délután már be van sózva, hogy mikor jönnek haza. és a nagyok is elhalmozzák a szeretetükkel. 

majd folytatom..

elszakadás

ilyen még nem volt, egyik gyereknél sem. Ádinál azért volt talán könnyű, mert tudtam, hogy szeretnénk majd tesót, és mikor kiderült, hogy jön(nek), akkor azonnal abbahagytuk az ikrek biztonsága érdekében. az ikrekkel másfél évet húztunk le, Virágot a végén már nem is igazán érdekelte, bezzeg Simon. de Ő is gyorsan felfogta, hogy ennyi volt. és még mindig tudtam az eszemmel, hogy szeretnénk majd egy negyedik gyerkőcöt is. és egyébként is elfáradt a szervezetem.
és most Lukáccsal, aki lassan 2 éves és emiatt sokszor megkaptam, hogy ez már túlzás, engedtem a külső nyomásnak. először nyár végén volt távol egy hetet Nagyiéknál, de ahogy visszajött, vissza is zökkentünk a szokásokhoz. nyilván nehezítette a leszokást az igény szerinti etetés is, amit egyedül Lulunál csináltam és marha kényelmes volt.
nehéz elszakadni, mert azt gondolom ez volt az utolsó. sokszor azt is nehezen vettem, hogy repülnek a hónapok, hogy a kis illatos babacsomag olyan hirtelen kisgyerek lett.
jött az őszi szünet, újra Nagyizott egy hetet a legkisebb és én még akkor sem döntöttem, hogy mi lesz utána. aztán erőt vettem magamon, és küzdöttünk pár napot. mostanra egészen elfogadta, néha félálomban mondogatja, de már az is alig-alig fordul elő.
nekem ez nem megy ilyen gyorsan és könnyen. majd feldolgozom, lezárom, de most még hullámzó a lelkem.

teregetés nélküli élet

új családtag is jött a felújítás eredményeképp, mégpedig egy szárítógép.
évek óta motoszkál a fejünkben. az egyik rokon házaspár folyton rá akart beszélni, de mi mindig legyintettünk, hogy ugyanmár, meg hogy ááááá, nem úgy van az. aztán mégis elültették a gondolatot: vajon tényleg működik, tényleg olyan jó, mint ahogy többen is mondják?!
utánaolvastunk, a vélemények alapján is csupa pozitív. így aztán belevágtunk.
és nem bántuk meg. jajjj, mekkora áldás ez a gép. zokniteregetés nincs, ágyneműhúzás után lehet újra visszahúzni a puha, meleg huzatokat.
eddig a lakás minden pontján ruhák csüngtek, szárítóállványokat kerülgettünk és rengeteg időmet elvitte a 6 tagú család mosásának kiteregetése.
örülök. nagyon.

a nyár gyümölcse

Íme, az álom, a sok tervezgetés, rohangálás, éjszakázás, összeszerelés végeredménye. nagyon szeretjük. pár hónapja hihetetlennek tűnt és most kész (apró finomításokat leszámítva). hatalmas hála van a szívemben :)

lakásátalakítás

a nyáron itthon se voltunk, minden bedobozolva, bezacskózva, lefedve. mi meg hol itt, hol ott, hol bőröndből, hol jobban kipakolva, hol vidáman, hol frusztráltan, hol tervezgetve, hol várakozva.

már látszik a fény az alagút végén. a gyerekek múlt héten még kőporosan kezdték a sulit, a héten fűrészporosan folytatják :)

a konyha 95 %-os készültségben. mire minden a helyére kerül... október végére saccolom. nem akarok csalódni.

már most oda vagyunk meg vissza. alig várom, hogy birtokba vehessem a főzős birodalmat. már elvonási tüneteim vannak.

és holnap hazajön a legkisebb, már nagyon várjuk mind, egy hete nem láttuk.

nyári napló

a gyerekek írnak, nekem is kéne. leírni, kiírni...

nagyvécé

mármint bili helyett máris áttért, mert mindenki más oda pisil, hát akkor Ő is. Csütörtök reggel levettem a pelenkát, pisi, majd mondtam, hogy akkor adok tiszta pelust. a válasz: nem! (elég határozottan). na jó, tegyünk egy próbát - mondom én. no azóta se kapott pelenkát. éjszakára se.
egyszer picit csaltunk. elaludt 5 körül tegnap, épp boltba készültünk, így ráadtuk, mondván, úgyis alszik. hazaértünk, és tök száraz volt, gyorsan mentem is vele a fürdőszobába.
reggel is csontszárazon ébredt. ma napközben voltak ugyan becsurrantások, de még tart a kísérlet. erőltetni semmiképp nem akarom, mert eléggé meglepett ez a korai kezdés, de ha elszánt, hát legyen. csak mondani még nem igazán tudja, úgyh marad a mutogatás és a ráutaló magatartás :D óránként elviszem, tehát próbálom megelőzni a "baleseteket", ha meg nem sikerül, hát bumm. nagyon édes ahogy rohangál a kisgatyájában :)))

bili :)

előkerült, de még csak megfigyelésre, ismerkedésre. majd meglátjuk, mit hoz a nyár, elkésve nem vagyunk.
nagy meglepetésünkre, fürdés előtt mutatta a bilit, miután levettük a pelenkát és tudatosan belepisilt többször is. (látja a nagyokat, amikor pisilnek, és szeret utánozni :))
kíváncsi vagyok, holnap is megismétli-e.

megvaaaaaaaaan :))))

Ádám kapott egy sim kártyát az egyik régi telefonunkba. hónapok óta rágta a fülünket, hogy szeretne egyedül hazajárni. ennek feltétele volt, hogy legyen telefonja, amiről hazaszól, hogy elindult.
nagy volt a boldogság, saját szám, önállóság. számot is cserélt a család nagy részével. osztálykirándulásról küldözgette az sms-t és mms-t rendületlenül, és esténként felhívott.
a boldogság kb. másfél hétig tartott. aztán csönd. nekem 3 nap után esett le, hogy miért nem mondja, hogy hazajönne egyedül.eltűnt a telefon. de azt se tuduk, hogy elhagyta, ellopták, itthon tűnt el (esetleg Lukács eldugta, vagy kidobta a kukába, mert ez előfordul mostanában). jajjj, de morcos voltam, napokig kerestem a lakás összes zugában, mindent felforgattam, de semmi. közben az ember próbálja nem meggyanúsítani a gyerekét, hisz lehet, hogy tényleg nem az Ő hibájából tűnt el.
rácsörögtünk, de ki volt kapcsolva.
és főleg az volt a bosszantó, hogy így ugrott a hazajárás, ami nekünk nagy könnyebbség volt, mert Ádinak rendszeresen 5-ig, illetve fél 7-ig tartottak az edzések, az ikrek viszont 4-kor végeznek, így oda-vissza rohangálás a délután. nyilván a telefon is érték, de még jó, hogy nem vadi újat vettünk.
persze kiderült, hogy néhány osztálytárs is beszólt, hogy gagyi a telefonja... pfffff, negyedikben már mindenkinek okostelefonja van. hát agyam eldobom, komolyan.
na itt gynús lett, hogy esetleg nem véletlenül tűnt el az a mobil.
néha rákérdeztünk a portán, tanáriban, hátha leadta valaki, de semmi.

éééééééés, ma reggel sms-t kaptam Áditól. húúúúúúú, majd kiugrottam a bőrömből. arra gondoltam, mennyire örülhet most. megoldódott a rejtély. Simon vette észre az autóban, becsúszva valahová.
megszégyenültem, megint kevés volt a hitem. jó lecke volt.

persze a gyerekek egyik nap telefon és mindenféle előzetes megbeszélés nélkül is megoldották a hazajövetelt.szerdánként fazekas szakkörre járnak mindhárman, ami napközi után van és 6-ig tart. negyed 6-kor épp kávéztunk T-val, amikor bepittyent a kaputelefon, bejött valaki. néztünk egymásra, hisz nem vártunk senkit, csak estére beszéltük meg G-val.egyszer csak berobog a 3 gyerek, hogy megjöttünk. kiderült, hogy elmaradt a szakkör, ezért megbeszélték hárman, hogy játszanak egy órát az iskolaudvaron, majd Ádi összeszedte a csapatot és hazasétáltak. nagyon meglepődtünk, de büszkék is voltunk, hogy már ilyen jól megoldják a váratlan helyzetet.

sport = énidő

T-vel mindketten beütemeztük a sportot a heti feladataink közé. Ő már régebben is járt focizni hétfő esténként az ifisekkel, de egy sérülés miatt félbemaradt. közben jött a derék és hátfájás, annak ellenére, hogy vettünk jó ágyat és jó matracot. hiába, ez jobb már nem lesz magától.
pár éve volt már gond a gerincemmel, akkor pár hónapig jártam gyógytornára. nagyon jó volt, de lejárt a bérlet és nem folytattam.
mikor megszületett Lukács, már számítottam rá, hogy újra gond lesz. ráadásul a hasfalam is tropa. mi kell még?! jah, és a hordozás.
elkezdett zsibbadni itt-ott, fáj, sajog, nem jó, fáradok, ingerült vagyok. voltam neurológusnál, MRI-n, láttak dolgokat, tornázzak.
nyáron panaszkodtam az egyik ifis lánynak, aki elkezdte rágni a fülemet, hogy menjek Vele és próbáljam ki a pilatest. októberre rá is vettem magam és nagyon tetszett. persze majd meghaltam az első órákon és az utána lévő napokon olyan voltam, mint akit jól megvertem, minden porcikám fájt. de 2 hónap után már kifejezetten élveztem, kezdtem összehangolni a dolgokat. azóta is járok, kötelezem magam, mert ha kimarad, rögtön jön a derékfájás. sajnos heti geynél többször képtelenség eljutni, de én most ennek is nagyon örülök. erre a 2 órára kiszakadok a mókuskerékből. egyedül közlekedem, nem házimunkázok, nem ellenőrzök házit, nem zsong a fejem, hogy egyszerre 3 embert kellene meghallgatnom ugyanabban az időben. (no nem mintha ezek nem lennének szórakoztatóak, de azért kell néha töltődni, hogy bírja az ember a tempót a család ügyes-bajos dolgaival.)

szóval T. teniszezik, én meg karbantartok és megelőzök. pilates, vagy gyerinctréning, épp amelyik nap jó. az edzőlány nagyon jó fej, tényleg kikapcsolódás az órája.
és amikor először sikerült felülni szabályosan. húúúúú, az nagyon nagy siker és öröm. azóta mindenkit próbálok rávenni, hogy jöjjön :)

beszédes

Lukács nagyon fogékony az aktív beszédre, folyamatosan újabb és újabb szavakat próbál utánozni és a dallama stimmel is :)

anya, apa volt az első, aztán a tesók neve: Ádá, Mon, (V)ijá, aapa (nagyapa)
a lámpa nála is hamar megvolt (ahogy a többieknél), de a kedvenc szó a ciciiiiii :D
általában az első szótagok mennek: ma (maci), pa (pancsi, fürdés), mo (motor), poo (porszívó), po (cipő), brümbrüm (autó), lele (zene; ilyenkor mutogat a cd-s magnóra, hogy hallgassunk zenét), Babóba (bogyó és babóca), szürcsölés (szomjas vagyok), tétta (tészta), ba (banán), hamma (ennivaló, éhes vagyok), pápá (mindenkinek integet az utcán, a pénztárosoknak meg addig köszön, míg vissza nem köszönnek)
a kutyákra igen érdekesen "ugat" (torokból morog - vava)
sajnos vannak kevésbé jó szavak: ha a nagyon piszkálják, vagy vmi nem tetszik Hágggyáááá!
egyre több keresztnevet is mond: Babó (Gabó), mama (keresztmama), Geegő, Titi, Pepe
 nagyon élvezem, hogy mennyire jól érti a hosszabb kérést is. megy és csinálja, beül a babakocsiba és kiabálja, hogy po-po, hozzam a cipőt, majd mondja, hogy bóbba (menjünk boltba)

és rengeteget énekel (magának is). kedvence a Bújj bújj itt megyek és a Cickom-cickom.
a Gryllus cd-t végig dúdolja, de az épp következő számot már elődúdolja. nagyon élvezi a zenét. az utcán csápol, ha elmegy mellettünk egy "rappelős" autó :D

váratlan fordulat

ma délután végre fogtam magunkat, kismotor be a babakocsiba és irány a régi kedvenc játszóterünk, (amit állítólag felújítás miatt egy időre lezártak a közelmúltban).
sajnos most sokkal inkább nehezemre esik az efféle időtöltés, mint régen a három kicsi mellett, mert most rengeteg időt rabol el és sajnos nem végzi el más helyettem a napi rutinfeladatokat, míg én kedvemre homokozok :D
és most még inkább érzem, mekkora áldás volt a régi otthonunk hatalmas, zárt belső kertje, összeszokott társasággal. nem mondanám, hogy a belvárosi játszótereken annyira otthonosan érzem magam. fúúúú, de sznob lett ez a mondat :) nem sznob vagyok, csak kevésbé nyitott az ilyen szituációkban.
de visszakanyarodva a témához, elmentünk és felfedeztük. nem azért írok többes számot, mert kismamakörben ez a bejáratott, hanem mert tényleg, együtt. édesen homokozott, bár még zavarja, hogy ráragad a kezére. de egész belefeledkezik néha, majd körülnéz és kiabálja, hogy anya. és nem vesz észre, pedig ott vagyok pár méterre.
annyira kellemes volt az idő is, normális gyerekek, anyukák, nagymamák voltak, hogy gondoltam elszaladunk a nagyokért és visszajövünk együtt. úgyis olyan ritkán tudnak suli után pörögni, mert mindig az a fránya lecke... így is lett, visszajöttünk. apa is csatlakozott. fiúk elmentek focizni, Virág bóklászott, mi meg Lukács két oldalán beszélgettünk. konkrétan fél méterre mindkettőnktől megbillent, apa utánakapott, de kicsúszott a kis keze és hanyatt esett a betonra, kopp. nem esett magasról, de valahogy olyan szerencsétlenül történt az egész. felállítottam és rögtön láttam, hogy nem bír megállni a lábán, majd visítva megáll, elindul, mint egy erősen ittas személy. huhh, megállt bennem az ütő. 3 perc alatt összekaptuk a csapatot és irány hazafelé, közben hívtam a rendelőt és a dokinénit, de nem vette fel senki. végül irány az ügyeletes sebészet. G és J hipersebességgel száguldottak át, amikor riasztottuk őket, hogy jönni kéne vigyázni a nagyokra.
kivártuk a sorunkat, néha mutogatta a fejét, nem engedte, hogy simogassam a tarkóját amin éreztem egy pici puklit. a rendelőben is kóválygott, de már jóval enyhébben. röntgen. nincs semmi komoly baj. agyrázkódás. jöhettünk haza.

egyszerűen fél másodperc alatt rendeződik át minden. ki gondolta volna, hogy így alakul az esténk. nagyon hálás vagyok, hogy ennyivel megúsztuk.

viszlát szürkeség, helló tavaszi napsütés

fúúúúú, már kezdtem egyre befordultabb lenni, azt meg minek írjam, vn épp elég negatívum a világhálón.
az elmúlt négy nap végre feltöltött élménnyel, alig voltunk itthon. sok-sok kilométer a lábunkban, piknik, jókedv, főzésmentes napok.

csütörtökön meglepiből felhívott D. hugi, hogy fél nap szabira jön, menjünk csavarogni. végül csak turiztunk egyet és tettünk egy kört a közelben.

pénteken bementünk az egyetemre, majd beugrottunk Jucihoz (Nemruci) és megmutattuk a legifjabbat :) utána sétáltunk a rakparton és újra egy turiban kötöttünk ki. de Lukács szétoffolta, úgyhogy néhány kincs beszerzése után hazajöttünk, de vacsi után újra útrakeltünk és egy rövidre tervezett sétából másfél órás túra lett, 9 után értünk haza.

szombaton T-nak egész napos programja volt, így törtem a fejem, hogy mit csináljunk, hogy ne itthon őrüljünk meg a gyerekekkel. G és J örömmel fogadták meghívásunkat egy közös piknikre. Virággal készítettünk egy remek bőségkosarat. szendvicsekkel, mindenféle friss zöldségekkel, savanyúsággal, gyümölcsökkel, vittünk, vizet meg szörpöt, mogyorót, kekszet, csokit, gumicukrot :D felfedeztük a 8. kerületben azt a környéket, ahol lakást keresnek. voltunk a grundon, ami eszméletlenül jó hely, fagyiztunk a Corvin sétányon, voltunk a Horváth Mihály téren és volt pléden fekvős dumcsizás a múzeum kertben. a gyerekek közben jót fociztak és frizbiztek.
késő délután csatlakozott hozzánk T. és ezután jött a cipővásárlás a decathlonban, ami mondjuk egy agyrém, főleg, hogy elég sok családnak jutott eszébe beszerezni a tavaszi cipőt. de sikerrel jártunk és utána nyugodtan megvacsiztunk az ikeában, ami előzetes számításainkkal ellentétben igazán kellemes volt. fél 10-re értünk haza :)

vasárnap templom után rollerre pattantak a nagyok és elmentünk az indiaiba ebédelni :) igazán családias kis hely, harmadszor voltunk, de már ismerősként fogadnak. a gyerekek is egész jól ettek, a naan mindenkinek kedvenc. innen átsétáltunk a Szabadság téri parkba, majd némi játszóterezés, focizás, kávézás után továbbmentünk az Olimpia parkba. na itt dugig volt a játszótér, de számítottunk is rá. innen hazagyalogoltunk, végül kb. 8-9 km-rel zártuk a napot.

Lukács is nagyon élvezi a jövés-menést, ő is totyog néha, aztán vissza a babakocsiba és gurulunk tovább.

nagyon jó ez a belvárosi lét, csak bedobunk egy üveg vizet meg egy labdát a babakocsiba és felfedezzük a pesti utcákat, parkokat.