A hétvégén elutaztunk kettesben egy elcsendesedős hétvégére néhány gyülekezeti házaspárral. Igazi töltődés volt. A helyszín is csodás volt, a Ciszterci Nővérek Monostorában Kismaroson.
Az alábbi vers összefoglalja, mi mindenről gondolkodtunk közösen :)
Túrmezei Erzsébet:
A minden, az minden!
Minden gondomat
reád vethetem.
Nemcsak az
apró-cseprő gondokat,
a legnagyobbat is.
Nemcsak a
nagyokat, nehezeket,
a legkisebbet is!
Mert a minden, az
minden!
És minden
lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen,
megoldhatatlan,
elérhetetlen
nincsen!
Mert a minden, az
minden!
És Tebenned
mindenre van erőm.
Mindenre, sokra,
kevésre,
szűkölködésre és
bővölködésre...
testvérek terhét
vállamra vennem,
Teeléd vinnem!
Mert a minden, az
minden!
S mindenért hálát
adhatok.
Derűs napok, borús
napok,
örömök,
szenvedések...
Minden szereteted
fénye ragyog.
Mindet azért adod,
hogy cél felé
segítsen.
Mindért hálaéneket
mondhatok.
Mert a minden, az
minden!
2017. február 28., kedd
2017. február 22., szerda
február
mindegyik évszakot szeretem, főleg amikor elkezdődik. a színek, az illatok (igen, van illatuk is), fények, eső, dér, köd, szél és még hosszan lehetne sorolni.
örültem az ősznek, de a végén már alig vártam a telet. jött az advent, begubózás, a hideg sört felváltotta a forró tea, gyakrabban telt meg a lakás sütiillattal. a december sűrű volt és tele az ünnep izgalmával.
aztán új év. január, a visszarázódás hónapja: csak lassan, komótosan. úgyis hideg van, sötét van, a család felváltva beteg, itthon vagyunk. puzzle, filmek, könyvek. de a végére már elfáradunk, kellene már a napfény, hogy erőre kapjunk, hogy ne csak vánszorogjunk. és még itt ez az átmeneti február, ki kell bírni, mert utána jön a tavasz. és olyankor mindenki mosolygósabb, lendületesebb.
tegnap már langyos eső esett és ma délelőtt többször kisütött a nap. az ablakok kiábrándítóak voltak, olyan, amilyennek lennie kell egy hosszú tél után a szmogos belvárosban. nincsenek függönyeink. ilyenkor persze frusztrál a csúnya porréteg, a nap felkiáltójelet tesz az üvegekre. elő a lavórral.
azt hiszem hivatalosan is elindítottam az idei tavaszi szezont. lélekemelő a végeredmény. amint kész, jön egy kis záporféle, de nem vészes, alig pár csepp, gyorsan letörlöm.
örültem az ősznek, de a végén már alig vártam a telet. jött az advent, begubózás, a hideg sört felváltotta a forró tea, gyakrabban telt meg a lakás sütiillattal. a december sűrű volt és tele az ünnep izgalmával.
aztán új év. január, a visszarázódás hónapja: csak lassan, komótosan. úgyis hideg van, sötét van, a család felváltva beteg, itthon vagyunk. puzzle, filmek, könyvek. de a végére már elfáradunk, kellene már a napfény, hogy erőre kapjunk, hogy ne csak vánszorogjunk. és még itt ez az átmeneti február, ki kell bírni, mert utána jön a tavasz. és olyankor mindenki mosolygósabb, lendületesebb.
tegnap már langyos eső esett és ma délelőtt többször kisütött a nap. az ablakok kiábrándítóak voltak, olyan, amilyennek lennie kell egy hosszú tél után a szmogos belvárosban. nincsenek függönyeink. ilyenkor persze frusztrál a csúnya porréteg, a nap felkiáltójelet tesz az üvegekre. elő a lavórral.
azt hiszem hivatalosan is elindítottam az idei tavaszi szezont. lélekemelő a végeredmény. amint kész, jön egy kis záporféle, de nem vészes, alig pár csepp, gyorsan letörlöm.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
