mozi

Pénteken úgy döntöttünk, hogy fél nap szabira megyünk. Amíg a gyerekek suliban, oviban, addig mi mászkáltunk kicsit, majd ebéd után beültünk egy filmre a Művészbe. Rajtunk kívül egy idősebb házaspár és két idős pesti hölgy volt a teremben. A hölgyek valószínűleg barátnők lehettek. Nem tudom hány évesek lehettek, de úgy gondolom mindketten 70 felett. Sajnos nem mindig szimpatizálok a pesti idős  korosztállyal, de ezek a hölgyek első pillanatban szimpatikusak lettek. Az öltözékük harmonikus volt, szolid smink, ápolt frizura. A film végén mögöttünk jöttek ki. Fél füllel hallottam, ahogy summázzák a filmet. "Nagyon izgi volt, pedig mi tudtuk a végét." Hát majdnem felkacagtam. Annyira tüneményesek voltak. Majd elviccelődtek, hogy hogy jönnek le a lépcsőn, ahol nincs korlát, ellenben van egy kötél, amivel a folyosót zárják le a vetítés előtt. Egyikük szellemesen megjegyezte: "Majd ezen ereszkedem le."
Valósággal irigyeltem őket. Olyan frissek, fiatalosak voltak. Bár én is így.. ha egyszer megöregszem. Nem káráltak, nem hangoskodtak, nem panaszkodtak. Valamiféle méltóság és derű sugárzott róluk.

Egyébként a film az 1980-as Wimbledoni döntőről szólt, Borg/McEnroe címmel. Nagyon tetszett. Ritkán jutunk el moziba, de akkor nagyrészt telitalálatos filmeket találunk. Legutóbb nyáron néztünk egy zseniális olasz filmet, Teljesen idegenek címmel. Azóta már sok-sok rokonukkal, ismerősünkkel megnézettük :)

kaptam..

.. a táborban.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

csendre vágyom

mozgalmas nyarunk volt. szeretnék róla egy összefoglalót, de ahhoz szükségem lenne egy kis magányra, csöndre, ingerszegény órákra. most nem hallom a saját gondolataimat.
tegnap elkezdtük összekészíteni az iskolai pakkot. pár nap múlva lesz három felsősünk, izgalmas év lesz.

ma megláttam egy hirdetést, miszerint októberi jegyeket kezd értékesíteni az egyik belvárosi színház. egy színpompás, ködös erdő van a háttérben és meg rögtön vágyni kezdtem az őszt, amit nagyon szeretek. azzal együtt, hogy a szeptember eleje általában egy agyrém, de utána beáll a rend.

már a munkában is gyönyörű őszi színekkel dolgozom :) jó volt a szünidő, de éppen elég is, jó lesz már valami más.

holnaptól szünidő

Nem akarok fogadalmakat tenni, hogy ezen a nyáron mit fogok másképp csinálni, mint eddig. Semmi értelme, csak frusztrálna. Májusban egyszer elkapott egy pillanatnyi pánik, hogy néhány hét és 0-24-ben itthon lesznek a gyerekek. Annak ellenére kezdtem el aggódni, hogy már márciustól jöttek a jobbnál jobb tábori lehetőségek és mindenki megy legalább két helyre különböző kombinációkban. tehát a helyzet nem is olyan kétségbeejtő. Egyedül Lulu lesz itthon sokat, néha nagyizik majd kicsit.
Két hete összeállítottam a nyári naptárat is, így még inkább átlátom a logisztikát és az üresjáratokat.

Már csak a megfelelő hozzáállást kell magamba szippantani és persze szövetséget kötni a gyerekekkel, hogy kölcsönösen próbáljuk segíteni egymást és akkor egész vidám nyarunk lehet sok élménnyel és mókázással.

Néhány dolgot azért nem árt szem előtt tartani:

• főzni kell, de nem mindenáron minden nap, illetve a gyerekeket is be lehet vonni
• nem érdemes fölösleges apróságokon bepörögni! kupi van, kupi lesz, néha majd rendet rakunk :) 
• hagyni kell a gyerekeknek, hogy az egymás közötti konfliktusokat oldják meg egymás között :) (no ebben nem vagyok túl erős)
• össze kell szednem sok jó filmet, mert a nagyokkal szuper lazulós estéket lehet már tartani. ja és pop corn-t venni egy raklappal :D
• akármennyire is utálom a játszóterezést, szükség lesz rá, hogy a három fiú kimozogja magát és addig sem kütyüznek
• a délutáni alvás hasznos, de ha nem jön össze, holnap újra próbálkozunk
• az eddig kialakított napirendet jobb ha elfelejtem, semmi nem úgy lesz
• ki kell alakítanunk valamilyen rendszert a telefonozás, wii és egyéb kütyüzős időtöltésre
• olvashatnánk többet
• van némi remény a saját hobbira is, de jobb számolni vele, hogy kevés idő jut majd rá

biztosan lesz még kiegészítés, de kezdetnek ennyi is bőven elég. 

újabb vers

Tegnap kaptuk, és megint nagyon eltalált. 

Túrmezei Erzsébet:

A legnehezebb kérés

"Legyen meg a Te akaratod!“ 
Ha elkerülnek gondok, bánatok, 
könnyű kimondani. De ha nehéz 
órák jönnek, s az öröm ködbe vész? 
Ha a szív vérzik, a lélek zokog, 
ha éjszakának tűnnek nappalok, 
eltördelni mégis a mondatot, 
hogy "legyen meg a te akaratod!“? 
  
Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne! 
Miért kell ennek így történnie? !“ 
Szívem keserű lázadásba jut, 
ha érthetetlen előtte az út. 
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: 
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“ 
  
Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám! 
Te szeretsz engem híven, igazán. 
Kínban vergődő szívvel is tudom: 
Te vezetsz engem a legjobb úton. 
Ellenemre is véghezviheted, 
de szívem attól nem lesz csendesebb. 
Taníts meg hát szívből kiáltani 
ne csak szájjal, de szívvel mondani: 
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!- 
A békesség csak így lesz az enyém. 
  
Lehet az út tövises, meredek, 
amerre vezetsz, bátran mehetek. 
S mindennapi kérésem az marad: 
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!- 
  
"Legyen akaratod-, ha nap nevet. 
"Legyen akaratod-, ha éj temet. 
Legyen most és mindörökké! Igen! 
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! 
Ha utam célját el is takarod: 
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

könyvek

írnom kell majd a könyvekről. újra olvasok. jönnek elém és én falom őket. annyira jó belemerülni egy-egy történetbe, élni a szereplők életét, együtt venni még a levegőt is. már olyan rég vágytam rá, hogy visszatérjenek. hogy legyen erőm. legyen időm. legyen kedvem.

hétvége összegzése

A hétvégén elutaztunk kettesben egy elcsendesedős hétvégére néhány gyülekezeti házaspárral. Igazi töltődés volt. A helyszín is csodás volt, a Ciszterci Nővérek Monostorában Kismaroson. 
Az alábbi vers összefoglalja, mi mindenről gondolkodtunk közösen :)


Túrmezei Erzsébet: A minden, az minden!

Minden gondomat reád vethetem.
Nemcsak az apró-cseprő gondokat,
a legnagyobbat is.

Nemcsak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbet is!

Mert a minden, az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
elérhetetlen nincsen!

Mert a minden, az minden!

És Tebenned mindenre van erőm.
Mindenre, sokra, kevésre,
szűkölködésre és bővölködésre...
testvérek terhét vállamra vennem,
Teeléd vinnem!

Mert a minden, az minden!

S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
örömök, szenvedések...

Minden szereteted fénye ragyog.
Mindet azért adod,

hogy cél felé segítsen.

Mindért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!

február

mindegyik évszakot szeretem, főleg amikor elkezdődik. a színek, az illatok (igen, van illatuk is), fények, eső, dér, köd, szél és még hosszan lehetne sorolni.
örültem az ősznek, de a végén már alig vártam a telet. jött az advent, begubózás, a hideg sört felváltotta a forró tea, gyakrabban telt meg a lakás sütiillattal. a december sűrű volt és tele az ünnep izgalmával.
aztán új év. január, a visszarázódás hónapja: csak lassan, komótosan. úgyis hideg van, sötét van, a család felváltva beteg, itthon vagyunk. puzzle, filmek, könyvek. de a végére már elfáradunk, kellene már a napfény, hogy erőre kapjunk, hogy ne csak vánszorogjunk. és még itt ez az átmeneti február, ki kell bírni, mert utána jön a tavasz. és olyankor mindenki mosolygósabb, lendületesebb.

tegnap már langyos eső esett és ma délelőtt többször kisütött a nap. az ablakok kiábrándítóak voltak, olyan, amilyennek lennie kell egy hosszú tél után a szmogos belvárosban. nincsenek függönyeink. ilyenkor persze frusztrál a csúnya porréteg, a nap felkiáltójelet tesz az üvegekre. elő a lavórral.
azt hiszem hivatalosan is elindítottam az idei tavaszi szezont. lélekemelő a végeredmény. amint kész, jön egy kis záporféle, de nem vészes, alig pár csepp, gyorsan letörlöm.

mozi

múlt héten ölünkbe csöppent egy esti kimenő kettesben. legutóbb szilveszterkor moziztunk, akkor két filmet néztünk ki, de az egyik premier előtti vetítés volt 0 db elérhető jeggyel, a másik is csak matiné előadás, de azt végül elcsíptük (miközben egy -az utóbbi hetekben igen felkapott-filmről lebeszéltük magunkat). ez utóbbiról nemrég még elég negatív véleményt is hallottunk, ennek ellenére azt mondtuk, kap egy esélyt. mivel ritkán jutunk el moziba, próbálunk nagyon biztosra menni, de most kockáztattunk. hát hatalmas élmény volt, teljesen rabul ejtett, nem is akartam hogy vége legyen. nem akarom túlfényezni, mert valószínűleg az én lelkivilágomhoz illett, más meg húzza a száját, hogy mi ez a gagyiság. de annyira jól esett.

Virág a zongoravizsga óta teljesen belelkesült (decemberben abba akarta hagyni), állandóan gyakorol. így kapóra jött, hogy meséljek neki erről a filmről és meg is beszéltük, hogy megnézzük ketten. végül Nagyit is magunkkal vittük névnapi ajándékként. tök jó csajos program volt, Virinek is nagyon tetszett. szerintem nem most láttuk utoljára :)

***

hazaértünk, tettem-vettem, itt volt a hétvégén az egész családom, így a hírekre rá se pillantottam. estefelé jött egy e-mail, ami teljesen letaglózott. a gyülekezetből is volt valaki a buszon. milyen buszon? mi történt? csak kapkodtam a fejem, görgettem az e-maileket. fél éven belül másodszor érzem, mintha megszűnne minden körülöttem, snitt, és valahol máshol folytatjuk. hiszem, hogy minden okkal történik. emberi ésszel ugyan felfoghatatlan, ezért fölösleges miérteket keresni. megrendítő. mégis hálás vagyok, hogy van hitem, van kihez futni az ilyen kétségbeejtő helyzetekben, van közösség, aki ilyenkor még inkább összezár és vigasztal. nem kétségbeesem, hanem újra és újra megerősödöm. nem vagyok egyedül a próbákban.

2016

elérkezett az idő, hogy visszapillantsak előző évünkre.

minden okkal történik, vallják sokan. én is így hiszem. sőt, Istenfélő emberként még azt is hozzáteszem, hogy minden a javunkra van. nem olyan egyszerű ám ezt kimondani, főleg ez után az év után, de tovább erősödtem ebben a kijelentésben.

érzelmi hullámvasúton ültünk, voltunk nagyon nagy örömben és bolyongtunk nagyon nagy mélységekben.

januárban ikerpár érkezett a családba, G&J kicsi babái. már az is különleges dolog, hogy ikrek, az meg ráadás, hogy kisfiú és kislány :)

visszaolvasva a tavalyi januárt, újra elevenen él bennem az az útkeresés, ami már hónapok óta tartott fogva. aztán letettem, tudtam, hogy lesz valami, csak várnom kell. Tvel is megbeszéltük, hogy ne görcsöljek, próbáljuk meg, hogy maradok főállású anya és mellette kreatívkodok.
a baba-mama körön is megerősítést kaptam, hogy ne aggódjak. erre hazajöttem, kinyitottam a laptopot és ott állt egy álláslehetőség. lehet mosolyogni, de szerintem ez egy csoda volt számomra. jelentkeztem, bekerültem és egyik napról a másikra egy olyan munkában találtam magam, amire vágytam. és egy nagyon értékes emberrel dolgozhatok együtt. ez volt az évem egyik meghatározó változása. a család terelgetése mellett van valami, ami kikapcsolódás a házimunka monotonitásából, de nem kell munkahelyre járnom, magamnak osztom be a munkaidőt. és egyre jobban megy a varrás, rengeteget tanultam egy év alatt, de még bőven van hová fejlődni. olyan ez a feladat, hogy alig várom, hogy elkezdhessem. sajnos ezt eddig kevésszer éreztem, ha munkáról volt szó. pedig szerettem az eredeti munkámat is, de ott nagyon lefárasztott, hogy gyerekekkel kellett foglalkoznom.

jött a tavasz és érkeztek az újabb babák. megérkezett Öcsikémékhez kicsi P. és a tágabb családban is születtek gyerkőcök.

közben próbáltunk belerázódni az új ritmusba a család-háztartás-varrás háromszögben. itt is van még hová fejlődni, hisz az időbeosztásban sokszor elcsúsztam, de mindig kész lett minden, még ha utolsó pillanatban is.

közben belém hasított, hogy ebben az évben Lulu betölti a 3. évét, így jelentkeznünk kell oviba. nagyon fura volt szembesülni azzal, milyen gyorsan repült el ez az első időszak. várólistára kerültünk, hisz november végén van a szülinapja én pedig itthon (dolgozom). egy röpke pillanatra még a bölcsi is felvetődött, de végül nem próbáltuk ki, mert meg tudtam oldani segítséggel, ha határidős munka volt. ráadásul ez a 2 éves kor utáni időszak még inkább élményekkel teli volt. ahogy kinyílt a világ számára és ahogy egyre ügyesebben ki is fejezte magát. egy élmény hallgatni. persze rendkívül fárasztó is, hogy minden érdekli és viszonylag keveset ült nyugodtan :)

Simon és Virág kitalálták, hogy követik Ádi példáját és ők is belekezdenének a zenetanulásba, így május elején jelentkeztünk dobra és zongorára.

véget ért a tanév és megterveztük a nyarat, gyorsan összeállt a kép, találtunk pár jó tábort és volt egy hét, ahol a nagyok mind táboroztak, Ádi Csobánkán kincskeresőzött, Virág Pécs mellett cimb-olimpiázott. Simon pedig egy hétig legózott. A két fiú volt még gyerekegyetemen, és ping-pong táborban. voltunk Nagyszülőknél is közösen és sok év után újra eljutottunk kettesben is, méghozzá Krakkóba. csodás város, amit csak tudtunk, megnéztünk. gyalog jártuk végig szinte az egész várost, reggeltől estig mentünk, de még így is sok dolog kimaradt. legalább lesz miért visszamenni.

utolsó este jött egy hívás... vannak pillanatok, amik belevésődnek az ember lelkébe és bármikor is jut eszembe, mintha újra ott állnék. szótlanul, fel sem fogva.. autóbaleset.. P és N kiszálltak, de a kicsi P.. életveszélyben.
csak forgolódtunk egész éjjel. azért nem indultunk el azonnal, mert este nem akartunk autózni.
pörgettük a miérteket, és jöttek a mi lett volna, ha mondatok.

úgy érzem, valami új világba csöppentünk. senki nem látja előre még a következő pillanatát sem. ez így is van jól. nem gondoltuk, hogy ez az év, ami annyi örömmel indult, ekkora próbát hoz.
kértem és kaptam békességet ebben a helyzetben. megmagyarázhatatlan békességet. abba, amibe bele lehetne csavarodni, amibe bele lehetne keseredni.
3 hónap küzdelem következett. Tesómék a kórházban, mi otthon, imában. és még rengetegen rajtunk kívül. mindvégig bennem volt a remény, hogy lehetséges a csoda, akkor is, ha orvosilag lehetetlen.
Isten október végén hazahívta, számunkra rendkívül korán kellett búcsúznunk.

nem keresünk miérteket, nem visz előrébb, csak megmérgez. idő kell mindenkinek.

nekünk nagy segítség volt, hogy a baleset utáni héten következett a családos csendeshét, ahol tudtunk erőt meríteni a történtek elhordozásához.

nehéz ezután folytatni, hagyom is holnapra. sok-sok érzést kiírnék, de nehéz megfogalmazni. naponta fel-felvillannak előttem.