vacsora, ami szót érdemel

tegnap áthívtuk G&J-t. vettünk tortilla lapokat és sok-sok friss hozzávalót.
először összedobtunk egy bruschetta-t, majd T. wokban kisütötte a csirkemell csíkokat és grillezte a kaliforniai paprikát, a lilahagyma csíkokat és a gombát. a félbehajtott tortillákat megtöltötte hússal, grillezett zöldségekkel, szárított paradicsommal és reszelt sajttal, majd a grilles melegszendvics sütőben ropogósra melegítette. friss salátával tálalta. kár, hogy nem fotóztuk, meg látványra és illatra is tökéletes volt.
én meg próbaképp még összedobtam egy majonézes céklasalátát, amit a múltkor a törökben próbáltam ki. volt benne alma és kukorica. ez is finom lett.
szóval tobzódtunk az ízkavalkádban.
teljesen rákattantunk erre a török illetve mexikói vonalra. hús, sok zöldség (friss és grillezett) és kevés szénhidrát. a gyerekek is szeretik, ha tortilla van, a sült zöldségek nélkül természetesen :)

fejlődés gyors ütemben

új szakasz kezdődött életünkben. mielőtt túl egyhangúakká váltak volna a kisbabás napok, Lukács úgy döntött, hogy aktív felfedezésbe kezd.
két hete, amikor hazautaztunk a szüleinkhez elkezdett felkapaszkodni és térden állni. persze ezzel együtt jött a sok elborulás. résen kell lenni. a kiságyat is leeresztettük.
négykézláb elég gyorsan halad és a küszöbök sem jelentenek már akadályt. mondtam is a nagyoknak, hogy innentől nagyon figyeljenek, hogy mi marad a földön, mert nem biztos, hogy egyben visszakapják és ráadásul Lukácsra nézve is veszélyes.
a hét elején térdelésből beült a két combja közé és kicsit imbolyogva, de megült. tegnap pedig szabályosan ült már. ha hátrafordult, már többször ügyesen kirakta oldalra a fenekét, de az egyik lába mindig alatta maradt. mostmár ez is kipipálva.
és a tegnap esti nyűglődésnek is meg lett az eredménye, ma már karcol az első fog :) csak a kajálással nem haladunk valami fényesen. a kötődő nevelés hátránya :D ha meglátja a kanalat, rögtön köpköd, berreg a szájával. pedig ügyesen eszik kanálból, csak neki nem ez kell. ellenben nyüsszög és valami ilyesmit mond, hogy "hemmmmhemmm" és bújik a mellkasomba ezerrel.

egy dolgon nem változtatnék

ma is hozzámennék. mai önmagammal sokminden máshogy lenne. más lenne a helyszín, talán a ruha, a csokor, a torta. lenne hangulatos dekoráció. van, akit szívesebben meghívnék, másokat meg egyáltalán nem. külön lezavarnánk a polgárit, mert az számunkra csak egy plusz muszáj dolog.
esküvőre készül a család, ezért gondolkodtam el, hogy ha most szerveznénk, a miénk milyen lenne. 20 évesen, szinte gyerek fejjel nem voltak igazán szilárd elképzelések. nem is baj. úgy is szép és jó volt.

voltak nehéz időszakok, de együtt csináltuk végig, rengeteget tanultunk, fejlődtünk, fejlődünk. és nem vagyunk egyedül, ha elakadunk, van segítség. és ez biztonság.
ma sem várnék tovább, hogy felnőttebb legyek. egymáshoz csiszolódni nem kevés munka. visszaolvasva a blogban megdöbbentem, hogy milyen voltam pár éve. nem lehetett könnyű mellettem élni. változtattam, tudatosan. az önsajnálat durva kelepce. a panaszkodástól sem nekem, sem a környezetemnek nem lesz könnyebb. egyedül a maximalizmust nehéz legyűrni, de igyekszem. és ebben segítenek a gyerekek. mellettük egyszerűen nem lehet, mert idői és fizikai határai vannak a feladatok elvégzésének. meg kell tanulni elengedni és legfőbbképp improvizálni. rugalmasság, ez az egyik kulcs. és s humor. ezeket is tanulom, Tőle.

július 22. margójára

dédipapa barackja

"Akkor mostmár nem kell ezzel fárasztani Nagyiékat." mármint a lekvár készítéssel, Ádi szerint.
Ezt mondta, amikor reggel lemeózta a friss lekvárunkat. Nem mellesleg első eská baracklekvárunk, meg általában véve is az első. Telefonos segítséggel persze :D

Papa múlt héten induláskor a kezembe nyomott két szatyornyi barackot. no ezt mentettük meg az enyészettől tegnap előtt este. persze Lukács sem akart kimaradni a buliból, Apa öléből figyelte az eseményeket.

Ha nem romlik meg - bár erre kevés az esély, hisz összesen lett 4 üveg - legközelebb is belevágunk.

szorongás

az van. Lukács napról napra egyre durvábban reagál arra, ha elhagyni készülök a szobát. ma már ott tartottunk, hogy ráutaló magatartást tettem, vagyis felálltam, és rázendített.
sokszor van az, hogyha muszáj csinálni valamit, például főzni, akkor beteszem a hordozóba és a hátamon nézelődik, majd elalszik. elvégre kötődő nevelés-szerű kapcsolatban vagyunk :) nagyon szeretem is ezeket az összebújásokat, ahogy befúrja a kis arcát a hátamba, meg átkarol a karjaival, de 0-24-ben nem tudom hordozni, így ma kemény voltam és elmentem teregetni a másik szobába, Virág meg ott maradt vele, de épp rajzolt, szóval nem szórakoztatta. a fiatalúr rögtön velőtrázó hisztibe kezdett és roppant kitartóan művelte. dolgom végeztével jövök vissza, hát már a szoba küszöbénél járt, jött utánam. hogy én milyen büszke voltam a kis bőgő masinámra :)