advent

"A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe." Példabeszédek 15,15.

kedves időszakom az advent, bár ez az év egyik legsűrűbb hónapja is egyben. persze legtöbbször mi tesszük azzá, aztán csodálkozunk, hogy a lényeg elvész a sok lényegtelen között. zavar, hogy üzletág lett az ünnep. igen, minket is elkap az ajándékozási láz, bár egyre kevésbé tudok lelkesedni. a legutóbbi páros körön például megfogalmazódott többünkben, hogy már igazi meglepetést szinte lehetetlen adni. sőt, bármit, hisz sokkal több dolgunk van, mint amire szükségünk van. és akkor hegyre halmot?!

elkanyarodtam. szóval felfokozott hetek vannak mögöttünk és előttünk. mi már előre figyelmeztettük egymást, hogy figyeljünk oda egymásra és magunkra is. ne engedjük, hogy bekússzon a békétlenség. persze a fáradtság, a tennivalók tengere, a gyerekek meg-megtörik a pátoszt néha :)

mai morzsa. toltam a babakocsit szakadó esőben, egyik kezemben pedig az esernyővel zsonglőrködtem és eszembe jutott, hogy milyen jó, mert ez az idő a legalkalmasabb, hogy tisztára mossa a kocsi kerekét, ami bizony sokszor "csapdára fut" a kerület utcáin. 

hát így lehet ünnep. ennyitől is. vagy egy mosolygós pénztárostól, aki búcsúzóul "szép napot" kíván. 

gyűjteni kell ezeket a pillanatokat, a rosszakat pedig törölni, amint bekúsznak a gondolatainkba.

nosztalgia

Norico bejegyzése számtalanszor eszembe jut: "nagyon jó dolga lesz világ életében ennek a kisfiúnak! milyen csodálatos helyre érkezett!"

sokszor fordítva érzem, nagyon jó nekünk, hogy ide érkezett.

mindenki élvezi a "babázást". a nagytesók is agyonpuszilgatják, a nagyszülők is élvezik, hogy újra kisbaba van a családban.

drága kicsi Lukácsunk 1 éves lett. számomra ez most hihetetlen, elrepült egy év. szó szerint. csak kapkodom a fejem. nagyon elevenen él még bennem a tavalyi november. jó volt újra felidézni, átélni. mennyi változott, mennyi mindent tud és ért már.
annyi vidámságot hoz a napjaimba, felvidít, ha rossz kedvem van. vidám, huncut, bújós, négyfogú, zenebolond, beszédes is, ha hagyjuk szóhoz jutni. élvezi a nyüzsgést, amiből bőven kijut neki is.

hétköznapok sűrűjében

annyi dolog van. le kellene jegyezni, de nincs rá idő. néha bosszant, néha frusztrál, de nem akarom teljesen kifacsarni magam. az utóbbi hetekben mindenki fáradtabb lett. szokásos őszi menetrend.

hétvégéink, otthonunk tele :) unatkozni nincs idő.

most csak egy gyors memo. mai előadáson kaptam tippet. ha gép elé kerülök, valami értelmessel töltsem az időt. remélem lesz idő elolvasgatni: krisztamami.wordpress.com

jellemformálódásunk útján

T. hívta fel a figyelmemet a minap, hogy ez a második legtöbbet blogolós évem. és tényleg. 2009-ben voltam a legbeszédesebb, akkorra sikerült egy kicsit kiengedni, már nem csak a  véget nem érő pelenkázás-etetés volt az életem. érdekes beleolvasgatni az akkori életünkbe. még érdekesebb az akkori, vagy korábbi önmagam. úgy érzem rengeteget változtam.
volt olyan időszak, amin - visszaolvasva - totál meghökkentem. tényleg ilyen voltam?? de hát ez borzasztó. hogy bírta ki ezt T. és a környezetem? azzal tisztában vagyok, h perfekcionista vagyok és ebből eredően kocka és kiakadós és panaszkodós, valamint problémáim akadtak a segítség elfogadásával. de az a rinyablog.. komolyan fájt olvasni. félelmetes, hogy az ember úgy bele tud merülni az önsajnálatba, hogy már nem veszi észre, hogy ez beteg és tönkretesz. persze én mindenkinél jobban tudtam, hogyan lehet és kell megoldani a dolgokat. jah, kirángatom magam a hajamnál fogva.

hogy miért írom le pont most?
mert jó rácsodálkozni, hogy honnan hová jutottam, jutottunk el együtt. és az együtt nagyon sok mindent magában foglal.
T-vel együtt például. feladhattuk volna többször is, de inkább elkezdtünk dolgozni a változáson.
és a gyülekezeti közösséggel együtt. olyan jó visszanézve látni a fejlődést, ahogy egyre inkább el tudtam engedni dolgokat és letenni a cipelt terheket.
például minden nyári gyülihétről úgy jöttem el, hogy van mit továbbgondolni, változtatni, vagy épp megelőzni. (mindig olyan jót mosolygok, amikor az ismerősök meghökkenve kérdezik, hogy miért megyünk házassággondozó hétre, "baj van?!" és megnyugtatom, hogy nincs, azért megyünk, hogy ne is legyen :)
ez a téma külön bejegyzést érdemel majd. 

mert elszomorít, hogy lépten-nyomon panaszkodás vesz körül. az ikrek után, amikor visszamentem dolgozni, pár nap alatt rájöttem, hogy az emberek már észre sem veszik, és versenyt űznek a panaszkodásból, fikázásból. már akkor megfogadtam, hogy igyekszem a másik oldalt képviselni és nem beállni a sorba. hátha észreveszik, hátha átragad. végülis miért várom el, hogy a másik ember ne fröcsögjön, ha én is azt teszem és hergeljük egymást. nem mondom, hogy ez a hozzáállás mindig olyan könnyű, hisz a békességre törekvőt hamarabb megtalálják, hogy lelki szemetesládának használják. mégis azt mondom, hogy hosszútávon megéri.

és most sem dőlök hátra, hogy de jó nekem, már egész elfogadható szintre jutottam, mert szó sincs ilyesmiről. naponta meg kell harcolnom saját magammal is, hogy milyen hangulatot szeretnék magam körül, és ez az egész napot, egész hetet befolyásolja. sokan vagyunk itthon is, nem tehetem meg, hogy rossz hatással vagyok a családra és rossz mintát nyújtok a gyerekeknek. sajnos erre mostanában tudok jobban odafigyelni és van mit helyrehozni, hisz sokszor pont a gyerekek szájából, mozdulataiból látom visszaköszönni önmagamat.
mostanában próbálok többet bohóckodni velük, nem véresen komolyan venni mindent. és jó lenne sokkal-sokkal több időt együtt tölteni. ez az ami most a leginkább zavar, hogy elrohannak a napok, és nincs idő a közös mókázásra, vagy sétálásra, beszélgetésre. pedig van rá igény bőven. a gyerekekből ömlik az élménybeszámoló, csak tudjam végighallgatni.

KÉSZ

tegnap éjjel végre elkészült egy hónapok óta húzódó feladat, ami igencsak frusztrált már. bővebben a varrósban.
de jó kipipálni egy újabb feladatot. jöhet a következő :)
mostanában úgy érzem túl sok feladatot generálok az igencsak korlátozott időmbe. nyúlik az ötletlista.

hétköznapi csodák

Isten útjai kifürkészhetetlenek, szokták mondani. ma megtapasztaltam, hogy mennyire. nem tudom, hogy miért történt, de csak pillogtam.
tegnap este Ádinak későig foci edzése volt egy közeli (nem saját) iskolában. T-vel jöttek haza, Ádi vidáman, de alaposan elfáradva.
elsőszülöttünk ma reggel induláskor csodálkozva kérdezte: hol a cipőm?
rögtön összeállt a kép, hisz tegnap láttam, amikor hazaérve kibújt a foci cipőjéből. T. higgadtan közölte, hogy a focis hátizsákban van. csakhogy én azt tegnap este kipakoltam, csak a mez volt ott. hurrá, volt bakancs, nincs bakancs.
délelőtt fölkerekedtem és elmentem cipővadászatra. a portán kértem segítséget, elmondtam, hogy mi a gondom, és helyismeret hiányában útbaigazítást kértem. a portás készségesen megmutatta, hogy merre van a tornaterem (öltöző) és mondta, hogy menjek nyugodtan, lehet, hogy óra van, de nézzek körül. az öltözőt gyorsan megtaláltam és ott virított a bakancs, ellenőriztem a méretet, az is stimmelt. kicsit hülyén éreztem magam, hogy bementem egy épp használatban lévő idegen helyre, de nyilván csak a saját cipőt szerettem volna mihamarabb visszakapni. úgy lobogtattam a cipőt a portásnak, mint valami győzelmi kardot. majd átsétáltam a saját iskolánkba ügyet intézni, s mivel épp szünet volt, mutattam Ádinak a megtalált cipőt. hóbortos kisfiam kicsit bizonytalan volt a cipővel kapcsolatban, de eléggé szétszórt ruhák terén, így megnyugtattam magam, hogy ez csak a miénk lehet.
hazajöttünk, de egyszerűen nem hagyott nyugodni a lelkiismeret. tuti, hogy nem más gyerek cipőjét hoztam el, amíg tesi órán volt?! húú, de rosszul érezném magam a helyében, ha óra után hűlt helyét találnám a cipőmnek...
délután fogtam magam és visszamentem. hurrá, másik portás. ecseteltem az addigra már elég szövevényes sztorit és érdeklődtem, hogy nem jelzett e valaki eltűnt cipőt. épp az előbb volt itt egy anyuka, aki keresett valami cipőt, mutassuk meg neki. - így a portás. Anyuka majdnem ugrott egyet örömében. én is. azért külön hálás voltam, hogy nem értette félre a kínos szituációt és cirkuszolás helyett (erre is készültem lélekben) hálás volt. kiderült, hogy már a fél iskola kereste, senki nem értette, hogyan tűnhetett el.
már csak az volt a kérdés, hogy a mi cipőnk hol szívódott fel. lassan kiderült, hogy ez a foci edzés külső szervezés, a helyiek nincsenek túlinformálva, de mondták, hogy valami hátsó pálya melletti alagsori öltözőben nézzek körül, hátha. ott újabb ügyeletes tanárnak magyaráztam el a szitut, majd babakocsi le-felcipelés. és ott volt a cipő.
mindenkitől sűrű bocsánatkérés és hálálkodás. visszamentem a tornatanárokhoz is megköszönni a segítséget.
csak reménykedem, hogy az anyuka nem tolta le nagyon szegény kisfiút. nagyon rossz érzés volt akaratlanul is ekkora galibát okozni.
sétálgattam ráérősen, közben hálát adtam, hogy minden jóra fordult. de azóta is csodálkozom, hogy hogyan lehet, hogy pontosan ugyanolyan volt az először megtalált cipő, méretre, színre. vajon miért történt így?
lehet, hogy nem ártana mindent feliratozni.

könyves

bolondulok a mesekönyvekért. annyi szuper, vicces, gyönyörűen illusztrált könyv van. régi mesék, kortárs mesék, mesegyűjtemények. én meg csak kutatom az újabb beszerezni valókat. nagyon sokat nyom a latba a képi világ. de ha kellően bolond a sztori, akkor még egy gyengébb rajzvilág is jöhet. 


ma is megláttunk egy leporellót egy játékbolt kirakatban. Keszeg Ági illusztrálta. Viri rögtön be akart menni megvenni :)))) itthon rákerestem. és jajjjj, gyorsan odataláltam a kolozsvári koinónia kiadó oldalára. lett rögtön pár új kiszemelt. mondom, hogy nem bírok ellenállni. Virág rajong a gyerekversekért, no és a nem mindennapi képekért. 

ilyenkor persze még lehet zsákutca, ha rossz véleményeket olvasok. de itt rögtön az első komment: 
Olyan, mintha a nagypapám mesélné a gyerekkori nekem, csak úgy fejből. Mert ő mesélt is néha így..
no nekem ennyi elég is, hogy el akarjam olvasni.
szóval jópár könyvünk van ettől a kiadótól, nem csalódtam még egyiknél sem. nagy kedvenc volt Zágoni Balázs Barni sorozata például.

spontán kirándulás a belvárosban

elszaladtak a délelőtti órák, a beígért közös ebédet is lemondtam T-val. addig szöszmötöltünk, hogy 1 óra lett, mire nekivágtunk. persze Lukács is húzza az időt rendesen. például képes indulás előtt két perccel berottyantani, hogy amikor emelem be a babakocsiba, megcsapja az orromat az ismerős "illat". persze örülök, hisz útközben neccesebb lett volna. 

a cél egy dvd átvétele volt a Váci utcában. többszöri újratervezés fejben, hogy melyik útvonalon menjünk, mit ejtsünk még útba, stb. végül kisföldalattiztunk a Vörösmarty térre. múlt pénteken este arra sétáltunk és olyan hangulatos. most is csak vigyorogtam, miközben toltam a babakocsit. 

Lukács nagyon élvezi a körülötte lévő nyüzsgő világot, mutogat, sikongat, szeret tömegközlekedni és cseppet sem fél. néha megállunk, leguggolok, megbeszéljük, hogy mire mutogat. galambok, szökőkutak, babakocsik, gyerekek. 

beugrottunk néhány üzletbe is, és ahogy meghallja a zenét, már táncol is :)

megmutattam a Philanthia mesés kirakatát is, ami már karácsonyt idéz. közben nagyon sajnáltam, hogy a nagyoknak a napköziben kell aszalódni, mert hihetetlenül csodás volt az idő és ebbe a boltba tuti bementünk volna körülnézni. 

rengeteg a turista, az éttermek teraszai dugig emberrel, és azok az illatok. még jó, hogy ettem, mielőtt elindultunk. ráérősen nézelődtem, büszkén. gyönyörű a város. 

örömmel nyugtázom, hogy mióta utoljára közlekedtem sokat babakocsival, sokat javult a helyzet. nem is tudom, mikor kellett utoljára lecipelnem aluljáróba a kocsit. rengeteg új zebra lett, így a Váci utcán is lazán végigsuhantunk.

A Fővám téren majszoltunk egy kis sült krumplit, majd átsétáltunk a kedvenc hidamon és megcéloztuk a Műegyetem K épület parkját. itt újra sopánkodtam egy kicsit magamban, hogy bár itt lennének a többiek, meg miért nem hoztam fotógépet. megjegyzem, Lukács itt kezdett először nyűglődni, hogy vegyem ki a kocsiból. 

lassan megérkeztünk T munkahelyére és autóba pattantunk, hogy hazaérve mehessünk a nagyokért.

tervezésben gyenge vagyok, de spontán bármikor végigjárom fél Budapestet. itthon aztán jött a fekete leves. egyébként a fiatalúr épp fogat növeszt, liláskék árnyalatban pompázik az ínye, estére meg is érkezett egy erős fájdalomhullám :(

végre

amióta újra babázok, most kezdtem el érezni, hogy bizonyos fokig monotonná váltak a napok. ehhez mondjuk hozzájárul az is, hogy nehezen mozdulok ki itthonról. pedig nagyon élvezem az anyukaságot, a házvezetőnő pozíciót már kevésbé :)
szóval az úgy van, hogy ha pár napig nem megyek utcára, csak a gyerekekért, akkor kifejezetten nyűg kitalálni, összeszedni, elindulni. aztán ha legyőzöm a kedvtelenséget, lustaságot, akkor olyan jó kirándulásokat teszünk. az a baj, hogy nem tudom belőni időben, h mennyi lesz egy túra, és mindig azt hiszem, hogy elmegy rá egy fél nap, pedig 1 óra alatt is rengeteg dolgot el tudok intézni, csak jól meg kell tervezni, ami nem mindig az erősségem.
pénteken például igen nagy kört sikerült megtenni, ráadásul gyönyörű őszi időben, posta, bevásárlás, csomagátvétel, piac, és még vonatnézés is volt a nyugatiban :) kár, hogy a csomagokat útközben nem veszi át vki és viszi haza, mert általában a csomagok mennyisége és tömege vet véget a kirándulásainknak.

péntek este sikerült elmenni T-vel is egy sétára a belvárosban. találtunk egy szuper helyet is, ahová egészen biztosan visszamegyünk. úgy kellett ez a kiruccanás már, mint egy falat kenyér. nagyon lecsökkent a minőségileg együtt töltött időnk, élveztem minden percét. bár színházban voltunk kétszer is ősszel - és nagy élmény volt - de beszélgetni nem igazán tudtunk, mert odarohantunk, majd haza. most végre beszélgetni is tudtunk.

nem tudom miért van az a téveszmém, hogy egy hétvége csak akkor lehet jó, ha előre tele rakjuk "jó programokkal", vagy itthon ülünk együtt boldogságban. nyilván ez is jó, de ez a hétvége nem ilyen volt, mégis szuper volt VÉGRE (erre utal a cím is) az utóbbi sűrű hétvégéi után tudtunk kicsit lazulni, spontán programokat szervezni együtt és külön. és nem voltam szétcincálva. szombaton délelőtt hugicámmal shoppingolhattam, délután pedig elmentünk együtt fagyizni, idén még utoljára. élveztük a gyönyörű időt, beszélgettünk, Lukács nevetgélt, szórakoztatta a járókelőket.

vasárnap délután Ádinak foci volt, így a fiúk felpattantak a biciklikre és kitekertek a ligetbe. kicsi lánycicámat pedig rövid győzködés után sikerült kimozdítani itthonról. Lukáccsal hármasban elmentünk a WAMP-ra. igazi csajos program volt, nézelődtünk, legalább háromszor körbementünk a vásáron, megnéztük élőben a Mankákat, és Viri kapott egy zsebtükröt, majd vettünk még egy csodaszép könyvet, amit rögtön végig kellett lapozgatni. vettünk még szürkemarha szalámikat a fiúknak, aminek hatalmas sikere volt itthon. a millenáris parkban még üldögéltünk kicsit, Lukács kölest majszolt, és mutogatta a kacsákat, meg a galambokat. Viri folyamatosan fecsegett én meg csak élveztem a semmittevést. Viri nagyon fel volt dobva a spontán közös időtöltéstől. még azt is mondta, hogy "Dóri sajnálhatja, hogy nem jött. nagyon jó buliból maradt ki!" :D

egyébként élvezem, hogy akárhányszor könyvek közelébe kerülünk, a gyerekek belevetik magukat a nézelődésbe, sok-sok könyvet ismerősként üdvözölnek, miután kedves anyukájukban tombol a birtoklási vágy, ha könyvekről van szó, így szinte saját gyerekkönyvtárunk van. nincs is olyan ünnep, amikor nincs könyv ajándék is. csak azt sajnálom, hogy mostanában a közös esti mesélések elmaradoznak a sok tennivaló és a család fáradtsági szintje miatt. de tegnap még ez is sikerült. Simon, Ádi és T. is olvasott egy-egy mesét, amíg meghámoztam egy nagy tálca almát.

ja, igen, kaja. sokat sütünk-főzünk. a hétvégi termés tárkonyos pulykaraguleves, rizottó, almáspite, kacsazsír és tepertő. bár sokat szenvedek a kaják kitalálásától, a héten egész jókat sikerült letenni a vacsoraasztalra.

estéink

nem is jöhetett volna jobbkor ez az evangélizációs hét. elhatároztuk, hogy megpróbálunk az egész héten részt venni, odaszánni az időnket és vasárnapot leszámítva - amikor a gyerekek próbáltak kibújni a lehetőség alól, hogy ők bizony nem akarnak jönni hétfőn - nem kérdés egyik este sem, hogy megyünk-e, mert mindannyian jól érezzük magunkat. és tényleg megtérül ez az Istennel töltött egy-egy óra. egészen más a hangulat. persze, most is bosszankodunk, fáradunk, de mégis máshogy. és ugyanúgy marad lecke a napközi utánra, és kicsit jobban megcsúszik az este, de minden nap sikerült a feladatok végére pontot tenni.
féltem ettől a héttől, de mégis kaptam hozzá erőt, békességet.
kétszer mi is segíthettünk a gyerekek közti szolgálatban, és Lukács is megszokhatja a babamegőrzőt, így talán könnyebb lesz neki vasárnaponként.

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." Az egész hét témája. szerintem elég beszédes, számomra mindenképp :)

legkisebbünk

lejegyzem, mielőtt jön egy újabb korszak és feledésbe merül a mostani.
amióta Lukács felállt, egészen megváltoztak a napjaink. például jóval kevesebbet alszik, és az is kiszámíthatatlan. állandóan a nyomomban van (nyilván van egy kis elszakadási para is), nyitogat, pakol, borogat. az elején Ő is borult, sokat. de nagyon gyorsan javult az egyensúlyozás.
reggel, ha felébred, megy a cd-s magnóhoz és mutogatja, h kapcsoljam be. aztán elkezd táncolni :) aztán jön a hinta. ha beleteszem, elkezd ugrálni, hogy lökjem meg. nagyon szeret ringatózni.
ha megemlítem a család többi tagját, néz az ajtó felé. amikor hazaérnek, világbajnok vigyorokkal köszönti Őket. most különösen Apáért rajong. próbálja is mondani, hogy "apa"
ha pancsit emlegetek, négykézláb "rohan" a fürdőszobához. nagyon szereti a vizet.
az evés terén nem annyira lelkes, de ebbe belejátszik a fogzás is szerintem. viszont ami nagy örömöm, hogy sokkal inkább megeszi a darabos kaját, mint a pépet. és ezzel nem kellett kínlódni, hanem észrevétlenül ráérzett.
nagyon élvezi a zenélést, állandóan üti a ritmust, vagy tapsol. élvezem, hogy ennyire zenebolond.

a napokban próbál utánozni bizonyos szavakat. például, ha rászólok, hogy "nem, nem szabad", rám néz és mondja"memem" és vigyorog. vagy amikor evés előtt imádkozunk, felénél bekapcsolódik a maga nyelvén. egyébként erre mindig felkapta a fejét még bőgés közben is. nézte, hogy miért beszélünk egyszerre mind.

és ő is olyan háztartás bubus, mint a többiek - legalábbis ebben a korszakukban a nagyok is lelkesedtek - kedvenc játék a porszívó, mosógép, mosogatógép, wc piszkálgatása. résen kell lennem, hogy a fürdőszoba ajtó zárva legyen, különben megcélozza a wc kefét.

sajnos a hordozás lassan véget ér, nem bírja a testem a megterhelést.

ahogy az elején írtam, a napirendünk - ami egyébként nem igazán volt eddig se - most végképp kiszámíthatatlan. a lakás romokban. ha elalszik kapkodok, azt se tudom, mibe kezdjek, és sokszor 10 perc után felsír és ennyi. nem szabad frusztrálnom magam tervekkel, ez most nem az az időszak. majd eljön az is, csak néha nehéz kivárni.

ami néha elszomorít, hogy az alkotás újra félbeszakadt, sajnos a napi kötelező teendők mellé nem fér be. most egy csokornyakkendőt varrok Simonnak a hétvégi esküvőre. és cikáznak bennem az ötletek, de nem lehet :(

sok

vannak időszakok, amikor erősen feszegetjük a határainkat, próbálunk minden napot csúcsra járatni, beleszuszakolni millió dolgot abba a kevéske 24 órába, amiből egy nap áll. aztán kipukkanunk. kudarc. szégyen. elfelejteni fontos dolgokat, találkozót, amit ráadásul én javasoltam, megbántani és megbántva lenni. tanítást kapni és pont az ellenkezőjét csinálni. és közben tudni, hogy ez így gáz. ááááááállj már meg ember, hülye vagy?!

évkezdés, szokásos őrület. előre tudjuk, még készülünk is rá, amivel tudunk. aztán jön és leterít. csorognak a hetek, a fáradtság már hatványozódik. néha elszaladnék jó messzire, hogy aztán mosolygósan visszajöhessek. és csak nevetnék, mert NEVETNI jó.

jön egy újabb hét. zsúfolt lesz, csak úgy, mint az előző 3-4. és jó lenne nem csak kibírni, hanem élvezni is.

                                                                     ***

kicsit konkrétabban - meglehetősen kontrasztos volt a hétvége.
szombaton szuper előadást hallgathattam a női csendesnapon az "otthon melegé"-ről. rajtam múlik. igen. és elbukok újra és újra. ha nem figyelek oda a töltekezésre. és akkor meglehetősen rossz reklám vagyok Istennek.
szombat délután leánybúcsú. a végén buli keresés. rá kell jönnöm, hogy rémesen távol áll tőlem a belvárosi éjszaka. éjfélkor Lukács hazaszólít és én boldogan bújok oda a kismanóhoz és érzem az otthon biztonságát.
vasárnap szolgálat a kisoviban, 19 kisovis megszelidítése a feladat. sikerül, élvezzük és rettenetesen elfáradunk a végére. és persze a délutánban már nem sikerül visszafogni a mérhetetlen fáradtság okozta feszültséget.

most újra erőt kell meríteni és nekivágni a hétnek. van még hova fejlődni :)

ősz

odakint ömlik az eső, sötétszürke az ég, amerre csak nézek. becsuktam az ablakokat is, mert már befelé is esik. Lukács és Virág -aki beteg, ezért itthon van- még alszik. csak a fiúkat sajnálom. ebben az időben itthon kellene maradni, társasozni, filmet nézni egy meleg dunyha alatt :)
T. tegnap rendben hazaért, hálát adok, hogy nem ma jönnek.
komótosan sikerült megreggelizni. vajas kifli, forró csoki. tudok élni, T. szerint.
ideje munkára fogni a termoszt. véget ért a nyár. azért remélem lesz még vénasszonyok nyara, reggeli csípős hideggel és napközbeni perzselő napsütéssel. október 4-re mindenképp, hogy gyönyörűséges esküvője lehessen kicsi hugicámnak.

minden évben eszembe jut az a néhány évvel ezelőtti ősz, amikor picik voltak az ikrek és Debrecenben voltunk. nagyokat sétáltunk, ködös, füstös levegőben. azt a hangulatot jajj, de szeretem.

és nosztalgiázok a tavalyi őszről is. egy éve ilyenkor kórházban pihentem. még most is élénken élnek bennem az élmények, egyszer meg is írom. érdekes tapasztalás volt, kicsit szürreális, mintha az egészet kívülről néztem volna, mintha nem is velem történt volna. most meg itt szuszog ez a kis csoda. jön-megy, pakol, gagyog, lépten-nyomon mosolyt csal az arcunkra.

vacsora, ami szót érdemel

tegnap áthívtuk G&J-t. vettünk tortilla lapokat és sok-sok friss hozzávalót.
először összedobtunk egy bruschetta-t, majd T. wokban kisütötte a csirkemell csíkokat és grillezte a kaliforniai paprikát, a lilahagyma csíkokat és a gombát. a félbehajtott tortillákat megtöltötte hússal, grillezett zöldségekkel, szárított paradicsommal és reszelt sajttal, majd a grilles melegszendvics sütőben ropogósra melegítette. friss salátával tálalta. kár, hogy nem fotóztuk, meg látványra és illatra is tökéletes volt.
én meg próbaképp még összedobtam egy majonézes céklasalátát, amit a múltkor a törökben próbáltam ki. volt benne alma és kukorica. ez is finom lett.
szóval tobzódtunk az ízkavalkádban.
teljesen rákattantunk erre a török illetve mexikói vonalra. hús, sok zöldség (friss és grillezett) és kevés szénhidrát. a gyerekek is szeretik, ha tortilla van, a sült zöldségek nélkül természetesen :)

fejlődés gyors ütemben

új szakasz kezdődött életünkben. mielőtt túl egyhangúakká váltak volna a kisbabás napok, Lukács úgy döntött, hogy aktív felfedezésbe kezd.
két hete, amikor hazautaztunk a szüleinkhez elkezdett felkapaszkodni és térden állni. persze ezzel együtt jött a sok elborulás. résen kell lenni. a kiságyat is leeresztettük.
négykézláb elég gyorsan halad és a küszöbök sem jelentenek már akadályt. mondtam is a nagyoknak, hogy innentől nagyon figyeljenek, hogy mi marad a földön, mert nem biztos, hogy egyben visszakapják és ráadásul Lukácsra nézve is veszélyes.
a hét elején térdelésből beült a két combja közé és kicsit imbolyogva, de megült. tegnap pedig szabályosan ült már. ha hátrafordult, már többször ügyesen kirakta oldalra a fenekét, de az egyik lába mindig alatta maradt. mostmár ez is kipipálva.
és a tegnap esti nyűglődésnek is meg lett az eredménye, ma már karcol az első fog :) csak a kajálással nem haladunk valami fényesen. a kötődő nevelés hátránya :D ha meglátja a kanalat, rögtön köpköd, berreg a szájával. pedig ügyesen eszik kanálból, csak neki nem ez kell. ellenben nyüsszög és valami ilyesmit mond, hogy "hemmmmhemmm" és bújik a mellkasomba ezerrel.

egy dolgon nem változtatnék

ma is hozzámennék. mai önmagammal sokminden máshogy lenne. más lenne a helyszín, talán a ruha, a csokor, a torta. lenne hangulatos dekoráció. van, akit szívesebben meghívnék, másokat meg egyáltalán nem. külön lezavarnánk a polgárit, mert az számunkra csak egy plusz muszáj dolog.
esküvőre készül a család, ezért gondolkodtam el, hogy ha most szerveznénk, a miénk milyen lenne. 20 évesen, szinte gyerek fejjel nem voltak igazán szilárd elképzelések. nem is baj. úgy is szép és jó volt.

voltak nehéz időszakok, de együtt csináltuk végig, rengeteget tanultunk, fejlődtünk, fejlődünk. és nem vagyunk egyedül, ha elakadunk, van segítség. és ez biztonság.
ma sem várnék tovább, hogy felnőttebb legyek. egymáshoz csiszolódni nem kevés munka. visszaolvasva a blogban megdöbbentem, hogy milyen voltam pár éve. nem lehetett könnyű mellettem élni. változtattam, tudatosan. az önsajnálat durva kelepce. a panaszkodástól sem nekem, sem a környezetemnek nem lesz könnyebb. egyedül a maximalizmust nehéz legyűrni, de igyekszem. és ebben segítenek a gyerekek. mellettük egyszerűen nem lehet, mert idői és fizikai határai vannak a feladatok elvégzésének. meg kell tanulni elengedni és legfőbbképp improvizálni. rugalmasság, ez az egyik kulcs. és s humor. ezeket is tanulom, Tőle.

július 22. margójára

dédipapa barackja

"Akkor mostmár nem kell ezzel fárasztani Nagyiékat." mármint a lekvár készítéssel, Ádi szerint.
Ezt mondta, amikor reggel lemeózta a friss lekvárunkat. Nem mellesleg első eská baracklekvárunk, meg általában véve is az első. Telefonos segítséggel persze :D

Papa múlt héten induláskor a kezembe nyomott két szatyornyi barackot. no ezt mentettük meg az enyészettől tegnap előtt este. persze Lukács sem akart kimaradni a buliból, Apa öléből figyelte az eseményeket.

Ha nem romlik meg - bár erre kevés az esély, hisz összesen lett 4 üveg - legközelebb is belevágunk.

szorongás

az van. Lukács napról napra egyre durvábban reagál arra, ha elhagyni készülök a szobát. ma már ott tartottunk, hogy ráutaló magatartást tettem, vagyis felálltam, és rázendített.
sokszor van az, hogyha muszáj csinálni valamit, például főzni, akkor beteszem a hordozóba és a hátamon nézelődik, majd elalszik. elvégre kötődő nevelés-szerű kapcsolatban vagyunk :) nagyon szeretem is ezeket az összebújásokat, ahogy befúrja a kis arcát a hátamba, meg átkarol a karjaival, de 0-24-ben nem tudom hordozni, így ma kemény voltam és elmentem teregetni a másik szobába, Virág meg ott maradt vele, de épp rajzolt, szóval nem szórakoztatta. a fiatalúr rögtön velőtrázó hisztibe kezdett és roppant kitartóan művelte. dolgom végeztével jövök vissza, hát már a szoba küszöbénél járt, jött utánam. hogy én milyen büszke voltam a kis bőgő masinámra :)

becenevek

míg el nem felejtem. a nagyokét is összegyűjtöttem annak idején. íme: Lukibob, Prüntyögi uraság, Kuku, Tündértünemény

nem mellesleg teljesen beindult a mozgás. pörög-forog, négykézlábra állt, kutyázik, kúszik, négykézláb rakja a térdeit, néhányszor a kezét is próbálta, de egyelőre orra esik. bizony vége a nyugis hónapoknak :)

piacoltunk

már reggel indul a nyavalygás a "mit együnk ma?" témában. nálunk ez elég sokszor gond, mert elég össze-vissza ízlése van a csapatnak, kevés a közös kedvenc.
Virág lerajzolta a bevásárló listát és reggeli után útnak indultunk, kivételesen mind a hatan és megcéloztuk a közeli piacot. évek óta itt élünk, de még mindig nem vált szokássá sajnos.
a kinti termelői piac nagyon szimpi, a bentit nem szeretem, nem bírom megszokni, sem a közönséget, sem az árusokat. kint a vásárlók is egész másak, kicsit, külföldi piac érzésem volt, mint pl. Párizsban. egyébként volt jó néhány külföldi is, akik látszólag nem először jártak itt, talán itt élnek és rendszeresen innen szerzik be az alapanyagokat.
többször is körbementünk, még levendulát is vettünk, csak úgy :) gyönyörű virágok vannak, kár, hogy ritkán veszünk, valahogy eltűnt ez a szokás, pedig gyerekkoromban Bodnárkával minden reggel árultuk a piacon az általa nevelt és csokrokba kötött virágokat. és mindig villámgyorsan elkapkodták.

itthon nekiugrottunk a főzésnek. készült tojásos lecsó, a gyerekeknek krumplipüré. majd benyomtuk a fél dinnyét. ebéd után eldőltünk. nem szokásom, de engem is elnyomott az álom. a gyerekek meg ott ragadtak az Egri csillagok film előtt.
délután folytattuk a főzőshowt. készült kacsatepertő és kacsazsír. házi májkrém. és ráadásnak egy gyors meggyes-mákos lepény, amit Virággal közösen sütöttünk. hát ez mese finom lett. melegen elfogyott a fele :)

a délutáni sziesztáról meg eszembe jutott, hogy a nagyszüleimnél ez benne van a napirendben. amolyan mediterrán életstílus, ami nem csak az olaszoknál létezik. korán kelnek (ami tök jó lehet, be kellene vezetnem, hogy a család előtt kelek én is, csak nem vagyok olyan típus), délben ebédelnek és 3-ig alvás, pihenés a hűs szobában, majd estig munka a kertben. így ment ez minden nyaralásnál és így megy ma is.

jó nekünk itt

számtalanszor hálát adtam már azért, hogy a Fasor közösségéhez tartozhatunk, immár több fronton is. első otthonunkhoz ez a templom volt a legközelebb, így el-eljárogattunk vasárnaponként. majd elköltöztünk más kerületbe, és igen ritkán jöttünk be. elkezdtük érezni a lelki töltekezés hiányát, és első gyerekünknek is szerettünk volna közösséget (amit én magam is pici koromtól megkaptam, hisz szüleimmel már akkor jártam ifibe :) és pont akkor indult el a gyülekezeti óvoda is, amikor Ádi ovis korba lépett. felvették, majd az ikrek is itt kezdhették meg az ovis éveket.
fél év után rájöttünk, hogy a napi bejárás és hazabuszozás nem tartható hosszú távon, jött a kertes ház gondolata, ami erősen kísértésbe ejtett, de végül meghiúsult, így nemhogy elhagytuk volna a Fasort, hanem sikerült szinte a tövébe költöznünk.
Ádi átballaghatott egy ismerős közegbe, az iskolába, ahol már otthonosan mozgott, ahol rengeteg ismerős volt. közben én is idekerültem munkatársnak, így sikerült sok-sok családdal megismerkedni, megbarátkozni.

mostanában jókat mosolygok azon, hogy az iskola környékén szinte folyamatosan köszöngetünk, hisz mindenki jó ismerős, mint egy kis falu. a gyerekek néha már unják is, hogy folyton leállok beszélgetni, mert mindenki megszólít pár mondat erejéig. jó látni a pár éve tanított ovisokat, akkori elsősöket. többen mind a mai napig odaszaladnak, ha találkozunk az udvaron.

vasárnap évzáró volt. maratoni hosszú, mégis élveztem, mert olyan volt, mint egy nagy családi összejövetel. az énekkar éneke, a ballagók műsora, a kitüntetett diákok büszkesége, meghatottsága, az igazgatói beszéd.
mindig megerősödik az érzés bennem, hogy jó helyen vannak a gyerekeink. olyan pedagógusok tanítják és nevelik őket, akikkel közös az értékrendünk. azt tapasztalom, hogy az egyéniségüknek megfelelően terelgetik őket. szerintem ez nagy ajándék.

jó volt vasárnap, összemosolyogni szülőkkel, örülni mások örömének (büszke szülőpárénak, az elpityeredő győztes kislányénak), kuncogva átvenni Virág helyett a bizit tanítónénitől.

tudom, hogy burokban vagyunk, tudom, hogy nem ez az általános. de jó lenne, hogy több ilyen hely lenne.

este jó

Lukács mostanában esténként pörög a leginkább. bemegyünk a nagyágyba, körberakom a paplanokat az ágy szélein, ő pedig az arénában pörög-forog és sikongat, magyaráz, berreg. mi meg röhögünk. a műsor zseniális. aztán a nagyok bejönnek még egy esti puszira, körbepuszilgatják a legkisebbet legalább háromszor, majd felemlegetjük, hogy amikor még a pociban volt, akkor is kapott ám, a hasamra.
jajj, hogy örültek a nagy hírnek, hogy várták az első pillanattól, kristálytiszták ma is az emlékeim.

nincs elég puszi, amit adhatunk. nem csak a legkisebbnek, a többieknek is. vicces, bújós, ölelgetős család a miénk. leginkább azt élvezem, hogy a naaagy 9 éves is tartja még eme szokást. meglát az iskolaudvaron, odaszalad, megölel, közli, hogy "puszi anya", majd szalad vissza focizni. élvezem amíg lehet, remélem minél tovább.

holnaptól nyári szünet

vagyis ma délutántól. a gyerekek ma már tényleg alig tudták összeszedni magukat reggel, nem csodálom. még jó, hogy jött egy kis lehűlés.
holnaptól átrendeződik kicsit a napirend. igazándiból egy valamit nem szeretnék, a látványos unatkozást. vannak ötletek, hogy miket kreatívkodjunk, jó lenne mindig beütemezni egy kis olvasást, írást, szeretném, ha főzőcskéznénk közösen és a házimunkából is kivehetnék a részüket, különösen a nappali rendbetételével, ahol jól összegyűlt a mindenféle rajz, mütyűrtenger.

most egy ideig nem akarok uzsis dobozt, palackot, tolltartót, tesizsákot, iskolaköpenyt látni :)

Ádi ping-pong táborral indít, remélem jól leköti az energiáit és végre kedvére sportolhat nem csak 1-1 órát.

lesz több tábor is, gyerekek külön-külön és együtt, családilag is megyünk táborozni megismerkedésünk helyszínére :) 17 év után újra szárszózunk. a gyerekek jókat kuncogtak, mikor meséltük, hogy megmutatjuk a nevezetes helyeket.

székenalvós

ez lenne most a túrórudi csomagolásomon. tegnap este derült égből jött egy ijesztő jelenet, Lukács kakilt és volt benne egy kis vér. 10 perc múlva újra, akkor jóval nagyobb mennyiség. T. épp nem volt itthon. telefon, kapkodás, nem bírtam gondolkodni, sorrendet felállítani, hjajj.
T. hazajött, én próbáltam összepakolni a legszükségesebbeket. kerestük, melyik az ügyeletes kórház. a három naggyal muszáj T-nak itthon maradni, én nem vezetek egyedül, marad a taxi, amit nagyon utálok, főleg este, egyedül. ambulancia, sebészet, uh. vastagbélgyulladásnak látszik. de mitől???? a másik tipp, hogy túl sok tejterméket ettem és allergiás lett rá.
végül az éjszaka Lukácsnak nyugodtan telt, nekem borzasztóan. iszonyat fáztam a légkonditó., először egy textilpelussal, majd a kistakaróval próbáltam takarózni, mert Lukács kapott egy másikat is. és egyszerűen nem teltek a percek, órák, de ez a legkevesebb. nem lázasodott be, így délelőtt hazaengedtek. jöhet egy székletvizsgálat, ha az negatív, akkor gasztroenterológia. egyébként nagyon kedves és profi orvosokkal találkoztunk.

és ráadásnak még Ádiban is találtunk egy kullancsot délután.

kertünk

idén másodszor vonultunk ki testületileg a Kertembe.
vasárnap a templomból vettük az irányt egyenesen a liget felé, mivel ebédünk nem volt és T. hirtelen ötlettől vezérelve kérdezte, hogy mi lenne ha. menjünk, naná! jött velünk J&G is.
mindenki élvezte, gyönyörű idő, kerti sütögetés illatok, nagyon finom kaja, üldögélés, vigyorgás.

tegnap én találtam ki, hogy menjünk el a gyerekekért, hozzuk haza a motyót és irány. gyorsan bedobozoltam a hűtőben lévő epret, Lukács almapüréjét.bedobtam egy solo-t. a gyerekek görkorira/rollerre pattantak apával. én kivételesen babakocsival, mert abba pakoltunk a motyót. még egy rajzolótábla is jött bónuszban. negyed óra múlva már ott ücsörögtünk.
fagyi, limonádé, sör, kinek mi. cézár sali, almapüré. társas, bohóckodás. jajj, de jó nekünk. Lukács még szunyókált is egy kicsit, kár, hogy bömbölve ébredt, ezért én leléptem hamarabb.

Virág fotója:

félálomban

ma reggel 6.50-kor ébredtünk. nem szólt az ébresztő egyikünknél sem, vagy szólt :D
nem nagyon paráztattuk magunkat, elkezdtem kipakolni a hűtőből a szokásos reggelihez és tízórai készítéshez való dolgokat. egyszer csak azt érzem, hogy valami ráesett a lábamra és nagyon fáj. hát egy jó nehéz tányérunk, élével rá az egyik érre, meg ínra a nagylábujjamnál. király. 2 perc múlva újra megnézem, az ér totál felpúposodva, bedagadva. király. alig bírok lépni. hihetetlenül lúzer vagyok.

ismét(lés)

majdnem írtam egy posztot a hordozásról, hogy mennyire élvezem. mert ma is olyan jó volt, hogy mentünk egy kört a kerületben, gyönyörű napsütésben, voltunk postán, boltban, turiban, piacon. elaludt, felébredt, nézegetett, elaludt :)
szóval gyanús volt, mintha.. ezért rákerestem és két hete írtam erről. de akár mindennap le tudnám írni :)

rejtélyes betegség

sokféle betegséggel találkoztunk már, amióta gyerekeket nevelünk, a négy gyerek rákényszerített, hogy kiműveljem magam gyermekgyógyászatból, de úgy látszik van még mit tanulni. Ádi tavalyi hasfájós kálváriája után most Simon tartogatott némi fejtörést számunkra. a legrosszabb, amikor tanácstalanul nézünk egymásra, mi szülők, hogy vajon kamu a betegség, vagy vegyük komolyan.
vasárnap este Simon sűrűbben járt vécére, és megemlítette, mintha kicsit csípne. volt már ilyen, gondoltam várjuk ki, mi lesz éjszaka. nem volt kimászkálás, elküldtem suliba. fél óra múlva hívtak, hogy menjek érte, mert percenként jár ki. itthon csináltam egy kamillás zsurlófüves ülőfürdőt, délután még egyet és mondhatni, megszűntek a panaszok. orvoshoz nem mentünk, mondván, ha segít az ülőfürdő, akkor minek fussunk még köröket vizeletvizsgálattal. a biztonság kedvéért keddre még itthon tartottam. nagyon jól érezte magát itthon. és néha megkérdezte, hogy holnap már menni kell iskolába??
szerda reggel állnak az ajtóban, táska a háton, erre újra elkezdi, hogy pisilni kell, majd egy perc múlva újra és újra és újra. hát kiborultam, hogy akkor most mi vaaan? aki fel van fázva, az nem alussza végig az éjszakát és előző nap nem megy összesen 5x pisilni.
másodpercek alatt újratervezés. még jó, hogy van egy rugalmas férjem, aki elvitte a többieket suliba, majd közölte, hogy akkor itthonról dolgozik, én meg leszaladtam Simonnal dokihoz. dokinéni csak mosolygott, majd írt egy beutalót vizeletvizsgálatra.
érdekes módon, szerdán sem volt semmi gond, ha éppen nem kellett elindulni valahová, akkor rögtön jött az inger. pl. amikor elindultunk az eredményekért, kiléptünk a liftből és visszaszaladt a másodikra, hogy megy haza pisilni. majd az utcán nekiállt visítani, hogy bepisileeeeek. persze az eredmény negatív, mily meglepő.
aztán elmentünk együtt az év végi műsorra, ahová nem akart beállni az osztálytársak közé. (lehet, hogy ez volt a háttérben??)
ma reggel bepróbálkozott, majd felvette a táskát és elment iskolába. azt hiszem nagyon év vége van és elfáradt. nem szokott ő ilyet. csak olyan nehéz, hogy ilyenkor mi a jó reakció. nyilván komolyan veszem, aztán kiderült, hogy átvertek.
egyébként, amíg elvittem reggel a mintát vizsgálatra, kiporszívózta a két nagy szobát (teljesen saját ötlet volt) és alig várta, hogy hazaérjek és örüljek. na hát ilyen az én kicsi fiam. :) dolgozott a lelkiismeret furdancs?!
egyébként is lebukott, mikor megkérdeztem, hogy menjünk e fagyizni, vagy nem tudja visszatartani addig. no akkor próbált komoly arccal válaszolni, de egy óvatlan pillanatban kicsit mosolyra húzódott a szája széle :D

szabadultunk

az úgy volt, hogy karácsonyra kaptunk a tesóimtól egy kupont egy játékra. direkt ilyen ajándékot vettek, hogy mozduljunk ki a gyerekek mellől. még arra is odafigyeltek, hogy közel legyen és beleférjen a két etetés közti időszakba.
a múlt héten váltottuk be. öten mentünk, Ádit is vittük, amitől nagyon-nagyon boldog volt, hisz ez egy igazi felnőttes esti program volt.
zseniálisan jó program, nagyon jól szórakoztunk. mondtam is utána a tesóimnak, hogy igazán telitalálat volt ez az ajándék. majd kapnak ők is :D

többet nem árulok el róla. mi 48 perc alatt kijutottunk, így teljes volt az öröm.

ez van most

megvolt a Holter vizsgálat, majd egyszer ki is értékelik. mostmár csak a lábam vacakol időnként, no meg megérkezett a hátfájás, ami a majdnem 9 kilós babám mellett nem is csoda :) így részben áttértem a babakocsizásra, bár csak nagyon muszáj helyzetekben megyek vele. 5 hónapig 99%-ban hordoztam, ami az egyik nagy álmom volt, hisz az ikreket nem tudtam, Ádinál meg kendőztem néha, de nem ennyire intenzíven. Lukács élvezi, rólam nem is beszélve. a legnagyobb ordítás közepette felkapom, és 2 perc múlva megnyugszik. mostmár megy a háton hordozás is, sajnos elöl nagyon nehéz, főleg ha el is alszik. és nagy öröm, hogy a babakocsiban is elvan. féltem egy kicsit, hogy túl későn kezdjük használni, és majd nem hajlandó megmaradni benne, de erre is rácáfolt. hihetetlen milyen kiegyensúlyozott, könnyen alkalmazkodó, vidám kisfickó. nagyon-nagyon szeretjük mindannyian és ezt Ő is érzi.
mostanában igen aktív lett. pillanatok alatt hasra fordul és néha vissza is, ha lehúzza a feje :D nézelődik, dumál, sikongat. és persze sír is, ki tudja ereszteni a hangját, de annak általában valami fogfájás, néha hasfájás az oka.
és megérkeztünk a hozzátáplálás nemszeretem időszakához is. jájjjj, hogy én mennyire nem vártam ezt a pampucolást. eddig olyan egyszerű volt csak összebújni, amikor jelzett. most még az időre etetéssel sem idegesítettem magam, teljesen igény szerint megy az egész nap. és csodák csodája, így is kialakítja magának a napi ritmust. maximum nem tudok mindent előre kiszámítani.
hihetetlenül élvezem a babázást, vagy mondtam már?! :))) számomra ez megunhatatlan, pedig mennyit agyaltam pocisan, hogy milyen lesz 6 év után újra. így persze kilógok a sorból, legalábbis így érzem. egészen más dolgaim vannak, mint sok más ismerősnek, de így érzem jól magam, ez vagyok én.

és tegnap végre le tudtam ülni alkotni is. nagyon frusztrált már, hisz itt a sok gyönyörű alapanyag és csak várják, hogy belevágjak. Viri párnája csodás lett, ma a fiúké is kész lesz. és Tomi is rendelt egyet magának :D
nem tudom, nyáron mennyi időm lesz rá, hiszen a gyerekeket is le kell majd kötni és a főzőcskézés, brrrrr. már most agyalok, hogy hogyan csináljam.

nem vagyok önmagam

az óraállítás előtt kicsattantam a boldogságtól és tettre kész voltam. aztán jött a 3 hét betegeskedés. az arcüregem végül egyik napról a másikra rendbe jött (rejtély..), de továbbra is olyan furán fáradt és erőtlen vagyok. csütörtökön elkezdett fájni a bal karom, ami pénteken is tovább fokozódott. közben szédülés, 42-es pulzus. hááááát megijedtem. hívtam Tomit, hogy ha tud, jöjjön és vigyen be a háziorvoshoz, mert képtelen vagyok elmenni. EKG, aztán irány a cardiológia, ott újabb EKG, szív UH. semmi. tegnap labor, 2 hét múlva Holter vizsgálat.
közben a lábaim is elkezdtek fájni, nehezednek. most kihívásnak érzem a házimunkát is. nagyon rossz érzés, hogy nem tudok annyit tenni, amennyit szeretnék, amennyit kellene.

koncerten

szülinapomra a három tesóm meglepett egy kétszemélyes Budapest Bár koncertjeggyel. tényleg nagyon meglepődtem, magamtól eszemben sem lett volna ilyen hosszú programot kitalálni, hiszen Lukács még 3 óránként eszik. izgultam is, már napokkal a koncert előtt. utoljára a szülés előtti napon voltunk ilyen hosszú programon kettesben. ráadásul Lukács egyszer sem evett még cumisüvegből. a biztonság kedvéért azért fejtem tejet, hátha szükség lenne rá. etetés után bepattantunk az autóba és simán odaértünk az A38 hajóra, ahol egyébként még sosem jártunk.
fura, hogy mennyire ki lehet zökkenni az ilyen programokból, olyan fura volt, nekem nem könnyű kiengedni :) ha elmegyünk valahová 1-2 órára mindig vacsizni megyünk, mert így van lehetőségünk nyugodtan beszélgetni.
a koncert nagyon jó volt, a végére én alaposan elfáradtam. Lukács pedig egész jól viselte. Tesóm szerint az elején nyűglődött, de meg lehetett nyugtatni és végül jól el is aludt. hazaérkezésünk után is ráhúzott még egy háromnegyed órát.
hálás vagyok, hogy Titi bevállalta a fektetést és Lukácsot és hogy ilyen ajándékot találtak ki, hogy fontos nekik, hogy néha ki tudjunk mozdulni.
ráadásul délután is volt egy programunk, ahol Dóriék vállalták a három nagy felügyeletét, ezért is külön köszönet :)

mondtam már, hogy király családom van?! :D

Te rajzolsz én varrok

elkészült a nyertes pályamű, a 3D-s mérges légy kapitány Virágnak és a szorgos hangya Simonnak. tegnap csöngetett a postás egy nagy borítékkal. az ikrek külön örültek, hogy a boríték az ő nevükre lett címezve.
íme a boldog tulajdonosok :)

már megint kishitű voltam

történt ugyanis, hogy öcsikémék nálunk tavaszoltak és P. kitalálta, hogy felteszi a netre a biciklimet, amit egy ideje szeretnék eladni, mert kihasználatlan (sajnos a váz mégsem az én magasságomhoz való, s bár nagyon szerettem, gyönyörű, meg minden, de be kellett látnom, hogy nem fogom használni)
közben már vettem egy másikat is, így az amsterdam ott lógott a plafonon. én meg lusta voltam rászánni magam, hogy meghirdetem.
P. gyorsan lefotózta, megírta a hirdetést és másnap délután már hívtak is, hogy szeretnék megnézni, kipróbálni. A lány nálam 10 centivel magasabb, tehát Neki már kényelmes. és meg is vette. hát én csak ámultam, hogy 24 óra sem telt el és volt bringa, nincs bringa. örülök, hogy talált egy új tulajt és nem szomorkodom, mert van ám nekem egy csúcsszuper kis puch biciklim. és alig várom, hogy Lukács ülhessen gyerekülésben, mert akkor végre mehetnénk hatan biciklizni :)

mit csináljunk?

sikerült jó sokat vekengeni hétfőn, hogy milyen program lenne jó mindenki számára. sajnos az időjárás közbeszólt, így máris kevesebb lehetőségen tudtunk agyalni. kinti program szóba sem jöhetett, mert Lukács kicsit megfázott, a többieket meg megelőzés céljából nem vittük volna ki hosszabb időre, mert a héten osztálykirándulások sora van, kár lenne lemaradni. egyébként meg utálom a tömeget, és a kedvelt helyeken valószínűleg kint volt fél Budapest.

itthon ülni kizárt, mert bekattanunk a pörgéstől. Ádi persze rögtön jött a gokart pályával, de kiderült, hogy Simonnak még nem jó, így nagy morgások közepette elvetettük. falmászás? kalandpálya? elevenpark? áááááá, de nehéz mindenkinek kedvezni, és még mi is élvezzük. 

ekkor villant be, hogy egy ideje szeretnénk kipróbáltatni a gyerekekkel a bowlingot. gyors pályafoglalás. van gyerekpálya is. szupeeeer. 

hát mindig ilyen program kellene. egytől egyig élvezte mindenki. mi T-val felváltva játszottunk. a gyerekek gyorsan belejöttek. Lukács vigyorgott, egyáltalán nem ijedt meg a zajtól, amiért külön hálás lehetek. aztán úgy döntöttünk, hogy ott is ebédelünk. mire lejárt a pályabérlet, elkészült a kaja. jót ettünk, kellemesen elfáradtunk a végére. itthon moziztak még egyet. 

nem gondoltam volna, hogy ilyen jó nap kerekedik belőle :)

idézet

szerkesztettem a profilt. bevillant ez a régi idézet, ami mindig nagy kedvencem volt, a főiskolán az ágyam fölötti falon lógott. a vörösbort leszámítva teljesen rám illik. gőzöm sincs hol találtam, de azonnal eltettem magamnak.

panasz és hála

panasz - nem indult jól a napom. bedurrant a bal arcom, ami eddig tünetmentes volt. fog- és állkapocs fájdalom és egyéb nyalánkságok. két hete küzdök a másik oldallal, de az nem volt ennyire heves.
most mindent bevetettem, hogy legalább javuljon. egyre inkább úgy néz ki, hogy a műtét sem oldotta meg :(

hála - eszembe jutott reggel, hogy egy éve teszteltem pozitívat és hatalmas öröm volt, hogy újabb ajándékot kapunk. és immár 4 és fél hónapos kispasi lett :)
és persze nem csak Lukácsért, hanem az egész családomért, társamért, gyerekeinkért, nagyszüleinkért, szüleinkért és testvéreinkért, akikre mindig támaszkodhatom és akiken keresztül vagyok az, aki :)

tündér tünemény

így hívom. keveset írok róla, hogy mennyire élvezem. ránézünk és már mosolyog. mostanában már "beszélget" is velünk, rengeteget sikongat. kiegyensúlyozott, boldog baba és felvidítja a körülötte lévőket is.

szokták kérdezni, "hogy bírod?!" olyan hülye arckifejezéssel, szinte sajnálkozva. én meg csak mosolygok és a válasz "élvezem!" több feladat, persze, de nem annyival, mint ahogy sokan gondolják. és nagyon sokat kapok.

kis gombóckám, nagyon élvezi a nagy családot. amikor hazaérnek a többiek, rögtön pörög ő is. a három nagy pedig szeretgeti, ölbe veszi, hurcolássza. pedig már alig bírják el. igazi kis hurkagyurka.

úgy örülök, hogy így fogadták a tesók. az elejétől kezdve örültek, várták. még emlékszem, mikor elmondtuk a hírt, és emlékszem, mikor először meglátták a kórházban.

olyan jó, hogy vannak nekünk. négy kis bújós cica :)

punnyadni nem ér

azért is jó, ha kisbaba van a családban, mert nem lehet mellette ellustulni :D ma reggel például csípőből dőltem volna vissza aludni, miután útnak indult a család. Lukács azonban máshogy gondolta. vigyorogva és gagyorászva nézelődött az ágyunkban. a szaglásom a betegség óta nem százas, de még így is megéreztem a gyanús illatokat.
már megy az első (!) adag mosás. matracvédőnk sem úszta meg. tavaszi nagytakarítás nem volt betervezve, de így legalább ezt is átmosom :)

sajnos a betegség csak átmenetileg javult, a hétvégén visszaestem, közérzetem elég ramaty, nem igazán vagyok tettre kész. pedig süt a nap, itt a tavasz, tele vagyok tervekkel, de erőm semmi.

a hétvégén még kaptunk pihenőidőt is. a fiúk Nagyiékhoz utaztak, Virág pedig pizsi partin volt a tesóimmal :) persze én meg dögrováson. no sebaj. csak annyira zavar, hogy a műtét sem oldotta meg véglegesen ezt az arcüreg nyavalyát :( és újra és újra visszaesek.

öröm

jajjjj, nagyon izgultam ma egész nap. mára ígérték a rajpályázat eredményhirdetését. Simon és Virág is indult. Simon szinte minden nap megkérdezte, hogy hány szavazatnál jár és közben latolgatta az esélyeit.

most tették ki a győztes rajzokat és Virág a zsűri döntése alapján bekerült az ötbe :))))
Simonnak pedig megígérem, hogy az Ő rajzát külön megvarratjuk. remélem nem lesz nagyon elkenődve.

íme a művek:

Simon kedves hangyája

Virág mérges legye

kiütve

hétfőn úgy keltem, hogy alig bírtam nyelni, napközben egyre gyengébbnek éreztem magam, estére be is lázasodtam. este fél 9-kor már ágyban voltam. csak azért nem előbb, mert muszáj mindent elrendezni, hogy másnap el tudjon indulni mindenki időben. az éjszaka nagyon gáz volt. orrfújás, ivás, pisi, ez ment hajnalig. ja, és közben szoptatás.
reggel útnak indítottam a pereputtyot, aztán irány az ágy. Lukács olyan jó fej volt, hogy velem együtt elaludt és fél 11-kor ébredtem fel. végre izzadtam, lejjebb ment a láz és kicsit jobb.

minden előjel nélkül ütött ki ez a valami. gondolom kell még pár nap, hogy rendbe jöjjek. egyébként meg anya nem lehet beteg.

jól jött ki, hogy pont ma jöttek a tanítónénik családot látogatni és hazahozták a gyerekeket :)

a varrás is szünetel, de azért inspirálódtam a neten, az betegen is megy.

itt a farsang áll a bál

megvolt az idei farsang is. idén időben kapcsoltam. kitaláltuk, megterveztük, beszereztük az alapanyagokat és előbányáztam a varrógépet. ez utóbbi egyébként is tervben volt sok más egyéb mellett, mert a foltozni való nadrágok kupaca egyre inkább elhatalmasodik.

szóval Virág ceruza jelmezét és Ádi Rumini jelmezét varrtam meg. Simon olyan jó fej volt, hogy közölte "Anya, ha Neked az segítség, akkor én a pingvin jelmezt veszem fel." A pingvinjelmez nagy múltra tekint vissza, ugyanis 3 éve kapta, de először nem akarta felvenni, mert inkább egér szeretett volna lenni. másodszor a farsang előtt egy nappal lett bárányhimlős (így helyette én vettem fel és szórakoztattam az ovis társakat :D) idén is kicsin múlott, hogy megint lemarad, mert délelőtt rácsapták az ujjára az ajtót, így a fél napot a balesetin töltötte..

Viri jelmezét viszont olyan nagy öröm volt készíteni, hogy magam is meglepődtem. annyira jól esett újra alkotni, varrni, hogy a gépet eszem ágában sem volt elrakni, hanem kerítettem neki egy állandó helyet. olvasok pár embert, akik szintén varrnak. eddig csak sóvárogtam, hogy bárcsak én is.. aztán kiderült, hogy tudok én varrni, gépem is van jópár éve, csak hol kedv, hol idő hiányában nem vágtam bele. de most rákattantam. indítottam egy új oldalt, ott ömlengek tovább :) itt marad ami eddig.

Lukáccsal nagyon jó. vidám, vigyori kis vasgyúró. babázok, alkotok, süt a nap, jól vagyok :)

(ui.: volt ablak az arcának, csak akkor még nem készült el)

suli- és áramszünet

pénteken rendkívüli suliszünet volt (betegek a tanárok). no sebaj, gondoltam, sütünk pizzát a gyerekekkel, játszunk, és egy nappal hosszabb a hétvége.
reggeli után bedobtam a kenyérsütőbe a pizzatészta hozzávalóit, hogy majd a gép keleszt, amíg én rákészülök az ebédre és berakom a mosást. kb. negyed óra múlva, épp félig pakoltam ruhákkal a mosógépet, paff elment az áram. akkor esett le, hogy  két hete bedobtak egy papírt, miszerint fél napos áramszünet lesz. csak akkor még szó nem volt iskolai szünetről.
na akkor újratervezés, gyorsan lefuttattam az agyamban, hogy mi minden megy árammal :D például a kenyérsütő, jaaaa és a sütő. akkor nem eszünk pizzát.
 Anyaaaa kérek meleg kakaót!-szól Virág. bocsi, nincs mikró se (van viszont gáztűzhely, hurrá). mosás sztornó. a fiúk is felfogják, h a wii most nem pálya. nem baj, sakkozunk a gépen. de nincs internet se, gyerekek. kénytelenek társasozni :)
folyton kapcsolgatom a villanyokat, hát igen, a reflex. hál' Istennek a tésztát már összegyúrta a gép, úgyhogy átkapartam a kelesztőtálba és rátettem a radiátorra. no ekkor esett le, hogy a fűtés rendszerünk is áramról megy... hívtam T-t: Szerinted mennyi idő alatt hűl ki a lakás és mi legyen a pizzával.
talán kétségbeesettebb volt a hangom, mint gondoltam, mert negyed óra múlva hívott T., hogy elindult haza. jól esett nagyon.
a pizzatészta bekerült a hűtőbe, ott kibírja délutánig. Apa pedig előállt a nagy ötlettel, menjünk moziba, gyerekek. Virágnak nem volt kedve, így a fiúk elmentek, mi meg pihiztünk itthon. csak tébláboltam, hogy mihez fogjak, de rájöttem, hogy nincs igazán olyan tennivaló, amit tudnék áram nélkül csinálni.
a lakás épp addigra lett hűvösebb, amikorra visszajött az áram. a fiúk meg hoztak ebédet.
vicces kis nap lett.

megható és örömteli

7 óra 11-kor csörög a mobilom. A kijelző a B. nagyszülők számát jelzi. 92 éves nagyapám olyan friss és üde a vonal másik végén, hogy öröm hallani. csodálatos, hogy mennyire naprakész, Ő köszönti először a 7 éveseket :) azt hiszem, irigylésre méltó, ha valaki ilyen szép kort élhet meg és emellett szellemileg és fizikailag is aktív lehet. Papa minden nap tornázik, és a téli hónapokra tudatosan talált magának elfoglaltságot, hiszen a kert nem ad most munkát, feladat nélkül pedig jön a depi, abból meg a testi bajok. nagyon büszke vagyok a Nagyapámra!

szóval épp a telefon csörgés előtt agyaltunk azon, hogy pontosan mikor születtek az ikrek. bevallom, elő kellett venni a kiskönyveket, mert nem tudtam fejből. Simon most is kihangsúlyozta, hogy ő 5 perccel hamarabb jött a világra, ez neki nagyon fontos :D

Ádi meg elmúlt 9. egyszerűen hihetetlen. mondtam neki, még ugyanennyi és felnőtt lesz.. de az nem lehet, ez a 9 év nagyon elröppent ám!

tervek és nyavalya

annyi ötletem, tervem van. fokozatosan szeretném rendbe tenni a lakást. lényeg a fokozatosságon, apró lépéseken van, mert Lukács egyre többet van ébren és igényli a társaságot :) no meg mindig közbe jön valami -ma például egyre ramatyabbul kezdtem érezni magam.. eddig csak brutál nátha volt, ehhez jött a végtag és ízület fájdalom, ami kezdett gyanús lenni, úgyhogy gyorsan a hideg is rázni kezdett, hogy véletlenül se jusson eszembe belekezdeni a mai napra szánt feladatokba-, de a három iskolás is ad bőven tennivalót és szívem szerint sütögetnék is (fejemben kavarognak a szülinapi torta ötletek).

tegnap elkészült Lukácsnak a mesefal, mert azt vettük észre, hogy nagyon szereti nézegetni a szép színes dolgokat, képeket. még dumál is nekik néha és hangosan sikongat hozzá :) nagyon édes, én meg jól szórakozom.

viszont a karácsonyfa még teljes pompájában, a gyerekszoba horror, a többit nem is említem. no majd szépen lassan, elvégre hová rohanjak, a munka megvár. most előbb gyógyuljak.

rapid randi

tegnap este T. hugicám meglepett. betoppant, és elengedett minket vacsizni.
gyerekek be az ágyba, mese, puszi.
 Lukácsnak etetés, pelenkázás, (űber nagy rotyogtatás), majd még egy pelenkázás (közben mindent összepisilés, mint aki érzi, hogy a szülei készülnek valahová), átöltözés, még egy etetés és elindultunk kettesben kedvenc indiai éttermünkbe.
még nem csapták ránk az ajtót, hogy "bocsi, de nemsokára zárunk", úgyhogy gyorsan rendeltünk mindenféléket és degeszre ettük magunkat.
közben tudtunk nyugodtan beszélgetni :) persze Lukács csinálta itthon a showműsort, úgyhogy szegény tesóm kedvére sétálgathatott vele. áldozatkészségéért ezúton is ezer hála :)

csajos program kettecskén, avagy ruci(k) Jucitól

hónapok (!) óta ígérgettem Virinek, hogy újra elmegyünk kedvenc turinkba, a Nemruciba, de sajnos a kórház, majd fekvés és végül a gyerekágy miatt elmaradt. mostanság úgy éreztem, hogy egyre nagyobb szükség van egy igazi anya-lánya programra, és ebben Apa is teljes mellszélességgel támogatott, úgyh csütörtökön bejelentettem Virinek, hogy pénteken, ha hazaérnek a suliból, elmehetünk kettesben, ahová szeretne. rögtön rávágta, hogy akkor vigyünk kockacukrot is :D (igen, ez így homályos: szóval a turi a Csendes kávézóban van, ahol a múltkor ittunk habos kakaót és adtak hozzá egy kockacukrot, de Viri kevesellte, ezért most biztosra akart menni)

megetettem Lukácsot és nyakunkba vettük a várost. végre volt idő végig hallgatni az élménybeszámolókat, nem vágott közbe senki. beültünk a Cserpes Tejivóba egy habos kakaóra és péksütiztünk mellé. aztán irány a turi. nagy örömünkre Juci is épp bent volt, meg is örült nekünk és sorra mutogatta a választékot. alapvetően felnőtt cuccok vannak, de sikerült találni Virinek három szuper darabot. különleges hely ez az aprócska butik, mindig vidám leszek, ha ott járok. kiscicám tüzetesen végignézett mindent, beleértve a dekorációkat, ami számára azért elég elvont :)
az új szerzeményekkel boldogan sétáltunk haza, mindkettőnket feldobott ez a kis kiruccanás.

itthon a fiúk is jól elvoltak, leszámítva Lukács hasfájását, ami átmenetileg megzavarta a bulit.

régi új ízek

a diétában az volt a legkiborítóbb, hogy szinte mindenben van cukor, így nagyon sok dolog volt tiltólistán.
nyáron attól szenvedtem, h csak mértékkel ehetek gyümölcsöt (pl. egy nektarin tízóraira), pedig nagyon kívántam volna.
hiányzott a tej, joghurtok mértéktelen fogyasztása (na jó, nem mértéktelen, de nem is 1-1 deci)
sóvárogtam a reggeli müzli után. és a lekvárok és méz is tiltólistás volt. lekvárból mondjuk néha-néha ettem diabetikusat, de a méz.. (tudom, abból is van pótló, de a fogyasztható mennyiség ennél is minimális)

szóval tegnap este boldogan ettem a kedvenc müzlimet finom hideg tejjel. utána pedig mézes sajtot, mmmmm. és várom a nyarat, és egész nap gyümölcsökkel tömöm majd a fejem.

tegnap még jókedvemből egy tortát is összedobtam. örült a pereputty :)

de azért nem fogok féktelenül dőzsölni, továbbra is jó lenne megtartani dolgokat a diétából. csak az a számolgatás nem hiányzik, meg az időre evés.

egyébként pár hónap alatt kitapasztaltam, hogy melyik diab cuccok finomak, azokat ezután is fogom enni. pl. a lipóti pékség diab péksütijei. vagy a müller drogéria diab édességei. és van egy tuti cukormentes cukrászda is, mennyei sütikkel :)

kontollok

kedden megejtettük a nőgyógyászati kontrollt, tegnap pedig a cukorterhelés. először mozdultunk ki kettesben Lukáccsal hosszabb távra. nagyon ügyes volt a kislegény, szinte végig aludta a 2 órás procedúrát, egyszer etettem közben. pedig az asszisztens nem örült, hogy babával mentem, de hát ez van, így tudtuk megoldani.
jövő héten még egy csípőszűrés és letudjuk az orvosi köröket.

Lukács gyönyörűen gyarapszik, már majdnem 6 kiló :) nagyon szeret enni. én vagyok a cumi is (nem igazán fogadja el a cumit, a kezét meg még nem tudja szopizni, bár néha próbálkozik)
 a múlt hét végén elkezdett nézelődni célzottabban (kezét, színes játékokat), néha nagyokat vigyorog.

ha nem fáj a hasa, nagyon jól elvan, a nagyon nyúzzák folyamatosan, mert ha itthon vannak, egymás kezéből kapkodják ki. nagyon-nagyon szeretik. Ádi közölte is, h "anya, jó volt, amikor megszülettek az ikrek, de most még jobb, hogy Lukács is megszületett."

Simon a fő-fő fürdető segítségem, ki sem lehet hagyni az eseményből. vetkőzteti, öltözteti ügyesen. ha nagyon sír, felveszi, megnyugtatja. tv-t is úgy néz, hogy a hasára fekteti Lukácsot és az sem izgatja, ha bömböl ezerrel.
a múltkor jól meg is lepett minket, mert elvitte a szobájukba és feltette az ágyára (magasított ágy). pislogtunk erősen :D

ja, és szuper lett a cukor eredményem, jipííííí

mérlegen

nem, nem a szülés utáni súlyomról szeretnék értekezni :)

az elmúlt évről jutott eszembe pár gondolat. bár túl sok időm nem volt elcsöndesedve végiggondolni, de ami rögtön eszembe jutott azt "elteszem", megosztom.

szilveszter éjjel körülbelül 23.55-kor, már félálomban voltam, amikor bevillant, hogy évekkel ezelőtt, kedves szomszédainkkal búcsúztattuk az évet és bedobtunk egy körkérdést: mi volt a legjobb, illetve a legrosszabb idén. lehet, hogy közhelyesnek hangzik a kérdés, mégis jó és hasznos is visszanézni szerintem.

nos, nekem az első gondolatom az volt, hogy nem jót, vagy rosszat keresek benne, egyszerűen csak hálás vagyok. sok-sok megoldandó feladaton, próbán vagyunk túl és örömteli dolgokban is bőven volt részünk. jó látni, hogy hogyan változtunk, változtak a dolgaink ezek hatására.

nem tudok elég hálás lenni a sok segítségért családjainknak, akik a kritikus időszakokban szó nélkül igyekeztek helyt állni.

nagyon büszke vagyok Tomira, aki rengeteg melója mellett, derűsen állt mellettem a sok nyavalyában, viselte a terhesség nyűgjeit és szórakoztatta a gyerekeket, vagy küzdött a házimunkával.

tavaly szilveszterkor nem is sejtettük, hogy idén karácsonyra már hatan leszünk :) 

olyan messze van már a tavalyi január, vagy a tavasz, amikor még dolgoztam, az ikrek még ovisok voltak és még sorolhatnám. sok változást történt nálunk. nem is tudom, volt e olyan év, amikor ennyiféle napirendem volt. kialakult a munka melletti rendszer, aztán volt a szünidei, később jött a kórház és utána a fekvős időszak és most újra kisbabás hétköznapok vannak, amit nagyon élvezek. igyekszem nem rágörcsölni a tennivalókra, igény szerint megy minden :) persze fejben néha túltervezek, de aztán apránként minden megvalósul, ami nem, az meg majd legközelebb.

idén például kimaradt a karácsonyi lakásdekorálás,  még az ajándékokat sem tudtam becsomagolni (csak ajándéktáskába dobáltam be) és a nagytakarítás is kimerült a porszívózásban. sütöttem néhány apró sütit, de semmi extra. nem volt különösebb ünnepi menü, de így is finomakat ettünk.

Anya segítségével az utolsó pillanatban mégis lettek eladható portékák a karácsonyi vásárra, ami elsősorban azért volt fontos, mert az ikrek hihetetlenül lelkesek voltak (ez volt az első vásáruk).

idén is eljutottunk az iskola adventi koncertjére. Lukács addig Nagyapával bulizott :)

Nagyi jóvoltából (aki vigyázott Lukácsra) megleptük a gyerekeket egyik délután és Tomival kettesben mentünk értük, majd sétáltunk egyet a kivilágított Andrássyn, ami már hagyományosnak mondható nálunk. és utána beültünk vacsizni a mekibe ötösben. 

az utóbbi hónapokban sehová nem tudtunk ötösben elmenni, így nagy élmény volt mindannyiónknak. a gyerekekből meg csak dőltek az élménybeszámolók.

minden este sikerült leülni adventezni, együtt énekelgetni. idén már kánonnal is próbálkoztunk :) olyan jó, hogy rengeteg éneket ismernek a gyerekek. és különösen jó érzés volt, hogy Ádám csillogó szemmel és nagy vigyorral  nyugtázta a szokásos adventi házikókat a falon. jó, hogy vannak saját hagyományaink és hogy fontosnak tartják a gyerekek.

a fenyőhöz oda se jutottam, mire kettőt pislogtam, összerakták és feldíszítették.

rendhagyó karácsony volt azért is, mert sehová nem mentünk, mi fogadtunk mindenkit, hogy ne kelljen Lukácsot rángatni ide-oda. A szünetben szinte nem is volt olyan nap, hogy ne jött volna valaki.

a téli szünet előtt kicsit aggódtam, hogy mivel töltjük majd a két hét szabit, mennyire pörögnek túl a gyerekek, de tegnap megállapítottuk, hogy nagyon jó volt. persze voltak súrlódások, de a nagyok végre nem vernek ki az ágyból hajnalok hajnalán (Lukácsnak meg elég, ha az ágyban megetetem :)) szóval sokáig aludtunk, aki nem, az játszott a nappaliban. 

a gyerekek három napra elmentek nagyizni, mi meg hármasban szusszantunk. hát fura volt kis családnak lenni. túl nagy volt a csönd :D szerintem Lukácsnak is feltűnt..

jajj, biztosan sok mindent lehetne még leírni, a lényeg, hogy nagy ajándék, hogy így értékelhetem a mögöttünk álló évet.