megvaaaaaaaaan :))))

Ádám kapott egy sim kártyát az egyik régi telefonunkba. hónapok óta rágta a fülünket, hogy szeretne egyedül hazajárni. ennek feltétele volt, hogy legyen telefonja, amiről hazaszól, hogy elindult.
nagy volt a boldogság, saját szám, önállóság. számot is cserélt a család nagy részével. osztálykirándulásról küldözgette az sms-t és mms-t rendületlenül, és esténként felhívott.
a boldogság kb. másfél hétig tartott. aztán csönd. nekem 3 nap után esett le, hogy miért nem mondja, hogy hazajönne egyedül.eltűnt a telefon. de azt se tuduk, hogy elhagyta, ellopták, itthon tűnt el (esetleg Lukács eldugta, vagy kidobta a kukába, mert ez előfordul mostanában). jajjj, de morcos voltam, napokig kerestem a lakás összes zugában, mindent felforgattam, de semmi. közben az ember próbálja nem meggyanúsítani a gyerekét, hisz lehet, hogy tényleg nem az Ő hibájából tűnt el.
rácsörögtünk, de ki volt kapcsolva.
és főleg az volt a bosszantó, hogy így ugrott a hazajárás, ami nekünk nagy könnyebbség volt, mert Ádinak rendszeresen 5-ig, illetve fél 7-ig tartottak az edzések, az ikrek viszont 4-kor végeznek, így oda-vissza rohangálás a délután. nyilván a telefon is érték, de még jó, hogy nem vadi újat vettünk.
persze kiderült, hogy néhány osztálytárs is beszólt, hogy gagyi a telefonja... pfffff, negyedikben már mindenkinek okostelefonja van. hát agyam eldobom, komolyan.
na itt gynús lett, hogy esetleg nem véletlenül tűnt el az a mobil.
néha rákérdeztünk a portán, tanáriban, hátha leadta valaki, de semmi.

éééééééés, ma reggel sms-t kaptam Áditól. húúúúúúú, majd kiugrottam a bőrömből. arra gondoltam, mennyire örülhet most. megoldódott a rejtély. Simon vette észre az autóban, becsúszva valahová.
megszégyenültem, megint kevés volt a hitem. jó lecke volt.

persze a gyerekek egyik nap telefon és mindenféle előzetes megbeszélés nélkül is megoldották a hazajövetelt.szerdánként fazekas szakkörre járnak mindhárman, ami napközi után van és 6-ig tart. negyed 6-kor épp kávéztunk T-val, amikor bepittyent a kaputelefon, bejött valaki. néztünk egymásra, hisz nem vártunk senkit, csak estére beszéltük meg G-val.egyszer csak berobog a 3 gyerek, hogy megjöttünk. kiderült, hogy elmaradt a szakkör, ezért megbeszélték hárman, hogy játszanak egy órát az iskolaudvaron, majd Ádi összeszedte a csapatot és hazasétáltak. nagyon meglepődtünk, de büszkék is voltunk, hogy már ilyen jól megoldják a váratlan helyzetet.

sport = énidő

T-vel mindketten beütemeztük a sportot a heti feladataink közé. Ő már régebben is járt focizni hétfő esténként az ifisekkel, de egy sérülés miatt félbemaradt. közben jött a derék és hátfájás, annak ellenére, hogy vettünk jó ágyat és jó matracot. hiába, ez jobb már nem lesz magától.
pár éve volt már gond a gerincemmel, akkor pár hónapig jártam gyógytornára. nagyon jó volt, de lejárt a bérlet és nem folytattam.
mikor megszületett Lukács, már számítottam rá, hogy újra gond lesz. ráadásul a hasfalam is tropa. mi kell még?! jah, és a hordozás.
elkezdett zsibbadni itt-ott, fáj, sajog, nem jó, fáradok, ingerült vagyok. voltam neurológusnál, MRI-n, láttak dolgokat, tornázzak.
nyáron panaszkodtam az egyik ifis lánynak, aki elkezdte rágni a fülemet, hogy menjek Vele és próbáljam ki a pilatest. októberre rá is vettem magam és nagyon tetszett. persze majd meghaltam az első órákon és az utána lévő napokon olyan voltam, mint akit jól megvertem, minden porcikám fájt. de 2 hónap után már kifejezetten élveztem, kezdtem összehangolni a dolgokat. azóta is járok, kötelezem magam, mert ha kimarad, rögtön jön a derékfájás. sajnos heti geynél többször képtelenség eljutni, de én most ennek is nagyon örülök. erre a 2 órára kiszakadok a mókuskerékből. egyedül közlekedem, nem házimunkázok, nem ellenőrzök házit, nem zsong a fejem, hogy egyszerre 3 embert kellene meghallgatnom ugyanabban az időben. (no nem mintha ezek nem lennének szórakoztatóak, de azért kell néha töltődni, hogy bírja az ember a tempót a család ügyes-bajos dolgaival.)

szóval T. teniszezik, én meg karbantartok és megelőzök. pilates, vagy gyerinctréning, épp amelyik nap jó. az edzőlány nagyon jó fej, tényleg kikapcsolódás az órája.
és amikor először sikerült felülni szabályosan. húúúúú, az nagyon nagy siker és öröm. azóta mindenkit próbálok rávenni, hogy jöjjön :)

beszédes

Lukács nagyon fogékony az aktív beszédre, folyamatosan újabb és újabb szavakat próbál utánozni és a dallama stimmel is :)

anya, apa volt az első, aztán a tesók neve: Ádá, Mon, (V)ijá, aapa (nagyapa)
a lámpa nála is hamar megvolt (ahogy a többieknél), de a kedvenc szó a ciciiiiii :D
általában az első szótagok mennek: ma (maci), pa (pancsi, fürdés), mo (motor), poo (porszívó), po (cipő), brümbrüm (autó), lele (zene; ilyenkor mutogat a cd-s magnóra, hogy hallgassunk zenét), Babóba (bogyó és babóca), szürcsölés (szomjas vagyok), tétta (tészta), ba (banán), hamma (ennivaló, éhes vagyok), pápá (mindenkinek integet az utcán, a pénztárosoknak meg addig köszön, míg vissza nem köszönnek)
a kutyákra igen érdekesen "ugat" (torokból morog - vava)
sajnos vannak kevésbé jó szavak: ha a nagyon piszkálják, vagy vmi nem tetszik Hágggyáááá!
egyre több keresztnevet is mond: Babó (Gabó), mama (keresztmama), Geegő, Titi, Pepe
 nagyon élvezem, hogy mennyire jól érti a hosszabb kérést is. megy és csinálja, beül a babakocsiba és kiabálja, hogy po-po, hozzam a cipőt, majd mondja, hogy bóbba (menjünk boltba)

és rengeteget énekel (magának is). kedvence a Bújj bújj itt megyek és a Cickom-cickom.
a Gryllus cd-t végig dúdolja, de az épp következő számot már elődúdolja. nagyon élvezi a zenét. az utcán csápol, ha elmegy mellettünk egy "rappelős" autó :D

váratlan fordulat

ma délután végre fogtam magunkat, kismotor be a babakocsiba és irány a régi kedvenc játszóterünk, (amit állítólag felújítás miatt egy időre lezártak a közelmúltban).
sajnos most sokkal inkább nehezemre esik az efféle időtöltés, mint régen a három kicsi mellett, mert most rengeteg időt rabol el és sajnos nem végzi el más helyettem a napi rutinfeladatokat, míg én kedvemre homokozok :D
és most még inkább érzem, mekkora áldás volt a régi otthonunk hatalmas, zárt belső kertje, összeszokott társasággal. nem mondanám, hogy a belvárosi játszótereken annyira otthonosan érzem magam. fúúúú, de sznob lett ez a mondat :) nem sznob vagyok, csak kevésbé nyitott az ilyen szituációkban.
de visszakanyarodva a témához, elmentünk és felfedeztük. nem azért írok többes számot, mert kismamakörben ez a bejáratott, hanem mert tényleg, együtt. édesen homokozott, bár még zavarja, hogy ráragad a kezére. de egész belefeledkezik néha, majd körülnéz és kiabálja, hogy anya. és nem vesz észre, pedig ott vagyok pár méterre.
annyira kellemes volt az idő is, normális gyerekek, anyukák, nagymamák voltak, hogy gondoltam elszaladunk a nagyokért és visszajövünk együtt. úgyis olyan ritkán tudnak suli után pörögni, mert mindig az a fránya lecke... így is lett, visszajöttünk. apa is csatlakozott. fiúk elmentek focizni, Virág bóklászott, mi meg Lukács két oldalán beszélgettünk. konkrétan fél méterre mindkettőnktől megbillent, apa utánakapott, de kicsúszott a kis keze és hanyatt esett a betonra, kopp. nem esett magasról, de valahogy olyan szerencsétlenül történt az egész. felállítottam és rögtön láttam, hogy nem bír megállni a lábán, majd visítva megáll, elindul, mint egy erősen ittas személy. huhh, megállt bennem az ütő. 3 perc alatt összekaptuk a csapatot és irány hazafelé, közben hívtam a rendelőt és a dokinénit, de nem vette fel senki. végül irány az ügyeletes sebészet. G és J hipersebességgel száguldottak át, amikor riasztottuk őket, hogy jönni kéne vigyázni a nagyokra.
kivártuk a sorunkat, néha mutogatta a fejét, nem engedte, hogy simogassam a tarkóját amin éreztem egy pici puklit. a rendelőben is kóválygott, de már jóval enyhébben. röntgen. nincs semmi komoly baj. agyrázkódás. jöhettünk haza.

egyszerűen fél másodperc alatt rendeződik át minden. ki gondolta volna, hogy így alakul az esténk. nagyon hálás vagyok, hogy ennyivel megúsztuk.