pillanat

vannak olyan snittek, amikre mindig emlékszünk, akár jó, akár rossz élmény volt.

ma délután zenét hallgatva rollereztem a zord budapesti télben. napok, vagy talán hetek óta ez a szürkeség, minimális napsütés. csak a latyak, rideg hideg, fázik minden porcikám. nem vágyom kint lenni, emberek között lenni. sokszor csak monoton rovom az utcákat, elintéznivalóim után futok egykedvűen. az emberek is morcosak, vagy üveges tekintettel bambulnak, nyomkodják a telefonjaikat
de rájöttem, hogy mennyire más ugyanez zenével. mosolygok, pedig csak annyi változott, hogy a fülemben duruzsol valami dallam, dalszöveg. közben a hideg eső, vagy hó csapódik az arcomba, folyik a könnyem a hidegtől, pedig nem sírok. örülök!
még kesztyűt sem húztam, a szétfagyott ujjaimat is érezni akartam.
kár, hogy elengedett kézzel nem lehet rollerezni, mert most azt is kipróbáltam volna.
a mai ilyen snitt volt. belevésődött a porcikáimba.