váratlan

mostanában többször csörrent meg a telefonom, ismeretlen szám a kijelzőn. általában az iskolából vagy az oviból keresnek. jobb esetben valamilyen verseny, vagy egyeztetés miatt, de néha váratlan balesetek is vannak. nyilván pont akkor, amikor épp nálam is halaszthatatlan feladat lenne éppen.
múlt héten is majdnem egyszerre szólalt meg a kapucsengő és a mobil. jött hozzám egy ismerős, közben pedig a tanárnőt hallgattam, amint elmeséli, hogy Ádám leesett a lépcsőn és érte kellene menni, mert nem tud ráállni a lábára. ismerőssel gyorsan megbeszéltük a legfontosabbakat és rohanás a sulihoz, onnan pedig a baleseti. nincs törés, "csak" bokaficam. napról napra próbálom átprogramozni az agyam, hogy 6 hétig most kissé jobban meg kell tervezni a hétköznapokat, mankós gyerek eljuttatása A-ból B-be, majd C-be végül haza és ezek kombinációi.
persze sosem jön jókor egy ilyen eset, de nemsokára nyolcadikos tánc, ráadásul legkisebbünk elment egy hétre "nyaralni" a nagyszülőkhöz, így lenne lehetőség a jövés-menésre. tudom, így is van, csak macerásabb.
persze nem is olyan rég volt, hogy Simon ugrott fel focinál, neki el is tört a lába, és gipszben volt, de úgy látszik ezek az élmények gyorsan halványulnak, mert elfelejtettem, hogy mennyi plusz munkával jár.

hétfő reggel újra ismeretlen hívás. a zeneiskolából hívtak, sajnos rossz hírünk van... jajj, belémhasít, mi van már megint. "Ma reggel Simon dobtanára, a kedves Gábor bácsi hirtelen meghalt." nem bírom felfogni, mi van??? azóta sem, nem akarom elhinni. Simonnak csak annyit mondtak, hogy elmarad az óra. hazajött hamarabb. nem akartam halogatni, gyorsan elmondtam, hogy miért nem tartotta meg az órát Gábor bácsi. sírtunk, aztán bevonult a szobájába. hallottam, mennyire megviseli.